Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az eddiginél veszélyesebb influenzajárvány?

A legújabb adatok szerint mostanra 33 ezer influenzás beteg van az országban, múlt hét óta ötven százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma. Az ÁNTSZ szakemberei szerint azonban még nem lehet országos járványról beszélni, de fel kell készülni egy, a tavalyinál jóval ragályosabb vírusra.


Dátum: 2007-02-12 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:10.704642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakemberek szerint az influenza A típusa fertőz Magyarországon, ami egy igen alattomos fajtája a vírusnak, hiszen kétszer támad. Amikor az ember azt hinné, hogy már felgyógyult a magas lázból, akkor jön a visszaesés, ami akár tüdő-, szívhártya- és szívizomgyulladás is lehet. Szakemberek éppen ezért azt ajánlják, hogy tanácsos rendesen kifeküdni a betegséget.

Míg tavaly az influenza B vírusa volt a domináns a kontinensen, most az eddig azonosított influenzavírusok többsége a jóval ragályosabb A vírus H3N2 altípusához tartozik. Amerikában végzett tanulmányok bizonyítják, hogy az influenza A vírusának ezen altípusa sokkal több halálozással hozható összefüggésbe, mint a B vírus. Az Európai Influenzafigyelő Szolgálat közölte, hogy az erre a szezonra készült oltóanyagok hatásosak a kimutatott vírusok többsége ellen, és még most sem késő beoltatni magunkat.

Jelenleg az ország kilenc megyéjében van járvány, a vírust legkönnyebben a 15 év alatti gyermekek kapják el.

A legnagyobb arányban az észak-alföldi régióban betegedtek meg az emberek, itt 100 ezer lakosra csaknem 500 megbetegedés jut, Budapesten és Pest megyében pedig 100 ezerre 440. A makói, illetve két szegedi kórházban látogatási tilalom van az influenzajárvány miatt - mondta Tombácz Zsuzsanna, a Csongrád megyei ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője az InfoRádióban.

MNO, inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek