Elmeszelte a Fővárosi Önkormányzatot az Alkotmánybíróság
Alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (AB) háromtagú tanácsa a Fővárosi Önkormányzat azon rendeletmódosítását, mely közterület-használati engedélyhez köti építmények, berendezések, valamint járművek elhelyezését politikai rendezvényeken - tájékoztatott hétfőn Sereg András, a testület sajtófőnöke.
Dátum: 2007-02-13 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:14.172244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sereg András a közleményben emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2006. október 26-án módosította a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. számú rendeletet. A rendeletmódosítás értelmében a fővárosi közterületeken - a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények esetében is - az önkormányzat hatáskörébe utalta többek között a színpadi és hangosító berendezések felállításának engedélyezését. Az érintett rendelkezést a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet támadta meg.
Az Alkotmánybíróság osztotta a jogvédők álláspontját - olvasható a dokumentumban. A háromtagú tanács a határozat indokolásában hangsúlyozta: a gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények célja, hogy a gyülekezési joggal élő polgárok közös véleményt alakítsanak ki, nézeteiket másokkal megosszák és közösen juttassák kifejezésre. "Ehhez nélkülözhetetlenek a rendelet szerint csak a közterület tulajdonosának hozzájárulásával alkalmazható eszközök, azaz a gyülekezés joga - különösen nagyobb létszámú rendezvény esetén - nem gyakorolható rendeltetésszerűen építmények, berendezések, például színpad, hangosítás, kivetítők nélkül." Ezek használatának szabályozása tehát érinti, alkalmazásuk engedélyhez kötése pedig korlátozza a gyülekezés jogát - fejtette ki a sajtófőnök az AB döntését.
A testület szerint helyi önkormányzat nem egészítheti ki a gyülekezési jogról szóló törvényben meghatározott feltételrendszert, mivel a politikai rendezvények - és más, a törvény hatálya alá tartozó rendezvények - jogi feltételeinek szabályozására sem a gyülekezési jogról szóló törvény, sem más jogszabály jogalkotási felhatalmazást nem ad, önálló szabályozási jogköre pedig a helyi önkormányzatnak a gyülekezési jog tekintetében nincs.
Ismert: a fővárosi önkormányzat a Fidesz október 23-i többszázezres nagygyűlése után meghozott rendeletével egy MSZP-SZDSZ többségű bizottság hatáskörébe utalta a döntést a különböző rendezvények hangosításának, színpadállításának engedélyezéséről. Ez a kormánypárti többségű testület így megakadályozhatott, lehetetlenné tehetett volna mindenféle demonstrációt Budapesten. Köztudott az is: a budapesti önkormányzat ugyan mindenfelé traktorral behajtani tilos táblákat rakott ki a főváros területén, megakadályozandó egy esetleges gazdatüntetést, míg a hét végi neonáci felvonulással kapcsolatban semmiféle korlátozó rendelkezést nem hozott.
MNO - fidesz.hu