Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kínos Gál J. kinevezése?

A Fidesz élesen kritizálja a kormányfő döntését, hogy Gál J. Zoltánt bízta meg uniós kapcsolattartással az európai alkotmányozásról szóló szakértői tárgyalásokon. A kancellária államtitkárának ugyanis, a Fidesz szerint, sem uniós tapasztalata, sem idegennyelv ismerete, sőt még diplomája sincsen.


Dátum: 2007-02-13 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:14.468481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt fideszes képviselő hétfőn a parlamentben tudakolta a külügyi tárca illetékesétől, hogy a kormányfő választása miért esett az államtitkárra, és a politikus vajon milyen nyelven kommunikál majd uniós kollégáival. "Nem kínos ez a kinevezés?" - tette fel a kérdést Németh Zsolt. A képviselő úgy látja: a kinevezés azt is mutatja, hogy Magyarország számára milyen fontos az európai alkotmányozás ügye.

Horváthné Fekszi Márta, a külügyi tárca államtitkára válaszában az utóbbi megjegyzést visszautasította. Elmondta, hogy a kinevezés kritériumául az unió azt jelölte meg: a kapcsolattartó bizalmas viszonyban legyen a miniszterelnökkel és minden esetben el tudja érni a kormányfő. Közölte, hogy szakmai ügyekben Gál J. Zoltán segítője Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára lesz.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek