Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szégyenteljes Medgyessy cselekedete

Áder János a Fidesz frakcióvezetője szégyenteljesnek nevezte a mai napot, mondván, hogy a miniszterelnök nem hívta össze az integrációs nagybizottságot, és a parlamentet sem tájékoztatta a plenáris ülésen a koppenhágai tárgyalások eredményeiről. A frakcióvezető emlékeztetett: a jelenlegi kormánytagok korábban ugyanazért bírálták az előző kormánynak az unióval folytatott tárgyalásait, amiért most ünneplik magukat. Úgy vélte, hogy az unió végső ajánlata épp olyan szűkmarkú maradt, mint amilyen az év elején volt.


Dátum: 2002-12-17 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:32.469125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leszögezte: nem igaz, hogy az EU-tól Magyarország három év alatt 3,3 milliárd euró támogatást fog kapni, és az sem igaz, hogy a közvetlen kifizetéseket 25 százalékról 55 százalékra sikerült emelni, mint ahogy a miniszterelnök mondta, hiszen az emelés értéke csak a saját költségvetési támogatással együtt éri el az 55%-ot. Rámutatott arra, hogy egy francia gazda 2,5-szeresét fogja kapni annak a támogatásnak, amit egy magyar gazda kap majd. Áder János elmondta, Lengyelország jobb feltételeket tudott kiharcolni magának, mint Magyarország.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek