Kordonemeléssel tiltakoztak a Budai Gyermekkórház bezárása ellen
A Budai Gyermekkórház bezárása ellen tiltakozott a KDNP az érintett települések polgármestereivel az intézmény bejárata elé fémkordont emelve kedden Budapesten.
Dátum: 2007-02-13 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:22.078730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy a gyermekkórház bezárása hátterében "ingatlanbiznisz" áll.
"Itt nem a betegek és a gyermekek számítanak, (...) az ingatlanra fáj valakinek a foga" - jelentette ki a politikus.
A kormány ugyan kordont emel a Parlament elé, "de a valós és szimbolikus kordonok bizony iskoláink, nyugdíjas-intézményeink, kórházaink elé kerülnek" - hívta fel a figyelmet Soltész Miklós, hozzáfűzve, hogy ezeket a kordonokat kell lebontani, megszüntetni.
Latorczai Csaba, a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. felügyelőbizottságának elnöke hangsúlyozta: több forrásból is információt kaptak arról, hogy "paktum született", miszerint egy magánkézben lévő részvénytársaság fizetős magángyermekkórházat szeretne működtetni Budapesten, elsőként az országban a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Budai Gyermekkórház területén.
Rétvári Bence, a KDNP fővárosi képviselője emlékeztetett arra, hogy a kórház ötven évvel ezelőtt állami pénzből jött létre, abból tartották fenn és abból korszerűsítették.
Mint mondta, a közvagyon magánvagyonként hasznosul, ha eladják az ingatlant. "Itt egy végleges életszínvonal rontásról van szó", nemcsak kétéves megszorításról - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu