Orwell-év a XX. Század Intézetben
"Az igazság akkor is létezik, ha tagadják" gondolat jegyében, George Orwell születése 100. évfordulójának szenteli a 2003-as esztendőt a XX. Század Intézet. Ezt Schmidt Mária főigazgató ismertette kedden, budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-12-17 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:33.103494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: az intézet a jövő évben gazdag programsorozatot rendez az 1903-1950 között élt angol író, esszéista emlékének adózva. Többek között irodalmi, képzőművészeti pályázatokat írnak majd ki, filmvetítéseket, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak, nemzetközi tanácskozást rendeznek.
Schmidt Mária szavai szerint George Orwell legfontosabb munkái - az Állatfarm és az 1984 - hozzánk íródtak, nekünk szóltak még akkor is, ha létrejöttük idején mi nem tudtunk erről, mert a Rajk-perrel és a Mindszenty-perrel voltunk elfoglalva.
A centenáriumi év mottója - Az igazság akkor is létezik, ha tagadják - Orwell írói hitvallására utal - derült ki szavaiból.
A főigazgató a programsorozat céljai között említette: szeretnék, ha George Orwell munkássága közelebb kerülhetne az emberekhez, s a Magyarországon leginkább ismert két írása (Állatfarm, 1984) mellett a többi műve is mind többekhez jutna el.
Schmidt Mária furcsának nevezte, hogy az elmúlt 10 évben alig említették Orwell nevét Magyarországon, pedig "a demokratikus ellenzék még a '80-as években egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy műveit megjelentessék".
Az emlékévhez kapcsolódva a XX. Század Intézet külön honlapot indított; az Orwell.hu már a sajtótájékoztató napjától elérhető.
A website-on megtalálhatók a programsorozatokkal, a pályázatokkal kapcsolatos legfontosabb információk, valamint több link alatt is George Orwell életét bemutató dokumentumokat, fotófelvételeket, bibliográfiát találhatnak az érdeklődők.
A 2003-as Orwell-év keretében februártól az év végéig havi rendszerességgel működik majd az Orwell-filmklub, ahol az író műveinek filmes feldolgozásait tekintheti meg a közönség.
A vetítéseket neves szakemberek részvételével vitaest követi. Az intézet tervei szerint egy, vagy kéthavonta stúdióbeszélgetéseket szerveznek a Duna Televízióban, ahol Orwell világáról, illetve írói életművének különböző megközelítéseiről hallhatnak eszmecserét a nézők.
Schmidt Mária kitért arra is, hogy a Terror Háza múzeum időszaki kiállítótermében Ki volt Orwell? címmel nyílik majd életmű kiállítás a jövő év június 25-én, az író születésének 100. évfordulóján.
A tárlaton többek között Orwell életének fontosabb állomásait mutatják be. Ugyancsak a múzeumban ismertetik az Orwell-év pályázatainak nyertes műveit is.
A jövő év szeptemberében 1984 címmel nemzetközi konferenciát rendeznek, amelynek tervezett témái: Igazság és hazugság, A Szovjetunió és Orwell. Schmidt Mária a sajtótájékoztatót követően fekete röpcédulát osztott ki több újságírónak, amelyen Pető Iván SZDSZ-es politikus fotója alatt az olvasható: "Pető Iván azt javasolta a kormánynak, hogy vonja meg a Terror Háza múzeum támogatási pénzét".
MTI - fidesz.hu