Horvátországba látogat a pápa
II. János Pál pápa megerősítette, hogy - immár harmadszor - jövő májusban vagy júniusban Horvátországba látogat, és ott - mint utalt rá - legalább négy várost felkeres. Mint a keddi zágrábi lapok beszámoltak róla, a katolikus egyházfő ezt hétfőn közölte Stipe Mesic horvát államfővel, amikor a Vatikánban negyedórás magánkihallgatáson fogadta a politikust.
Dátum: 2002-12-17 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:33.398289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mesic a horvátok karácsonyi ajándéka: a Szent Péter téren álló 27 méter magas karácsonyfa kedd délutáni ünnepélyes átadására utazott Rómába. A pápa így búcsúzott tőle: Viszontlátásra
Dubrovnikban, Zárában (Zadar), Fiumében (Rijeka) és Djakovón vagy
Eszéken (Osijek). Zágrábban ezt úgy értelmezik, hogy a pápalátogatást nem kell majd csupán egy városra korlátozni II. János Pál egészségi állapotára, korára és rosszabbodó erőnlétére való tekintettel - jelentette az AP.
A pápa első horvátországi látogatásán Zágrábban, a másodikon Splitben járt. A harmadik látogatást eredetileg az idei évre tervezték, de elhalasztották, mert a programban szereplő két boldoggá avatás előkészítése még nem fejeződött be - közölték korábban vatikáni illetékesek.
MTI fidesz.hu