Kína: százezer párttagot büntettek meg korrupció miatt
A Kínai Kommunista Párt (KKP) közel százezer tagja ellen indult fegyelmi eljárás tavaly korrupció miatt, miközben a kommunista vezetésű pekingi kormányzat vaskézzel igyekszik fellépni a hatalmát veszélyeztető, széles körben elterjedt jelenség ellen.
Dátum: 2007-02-13 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:26.899163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kan Ji-seng (Gan Yisheng), a KKP központi fegyelmi bizottságának titkárhelyettese keddi pekingi sajtóértekezletén elmondta: a fegyelmi eljárás alá vont 97 260 párttag több mint 80 százaléka kenőpénzt fogadott el, megsértve a KKP pénzügyi és gazdasági ügyekben kiadott iránymutatásait. A pártfegyelmit 3530 személy - köztük hét, legalább tartományi kormányzói rangú tisztségviselő - esetében állami büntetőeljárás is követte. Kan Ji-seng a sajtóértekezleten mindazonáltal elismerte, hogy rövid távon szinte lehetetlen kiirtani a korrupciót a kínai társadalomból.
A megvesztegetés miatt pátfegyelmivel büntetett kínaiak százezres száma első látásra nagynak tűnhet ugyan, ám elenyésző a KKP mintegy 70 milliós tagságához képest: a Kan Ji-seng által idézett adatok szerint a teljes párttagság 0,14 százaléka. "Ez a ráta nagyon alacsony, és azt jelenti, hogy a párttagok többsége becsületes ember" - hangoztatta a titkárhelyettes.
A KKP az elmúlt években több kampányt indított a korrupció felszámolása érdekében, Hu Csin-tao (Hu Jintao) pártvezető-államfő és más tisztségviselők pedig arra figyelmeztettek, hogy gyors haladásra van szükség e téren, különben a kenőpénzek gyakorlata aláássa a párt legitimitását. Az elmúlt évek botrányai közül kiemelkedik Csen Liang-jü (Chen Liangyu) sanghaji polgármester tavaly szeptemberi menesztése, aki tetemes összeget utalt át a város nyugdíjalapjából ingatlanfejlesztési beruházások finanszírozására, s korrupció vádjával fosztották meg tisztségétől tavaly Liu Cse-hua (Liu Zhihua) pekingi alpolgármestert is.
MTI - fidesz.hu