Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra lőnek Csecsenföldön

A csecsen szeparatisták fölött aratott győzelem sokadik bejelentését az ismert forgatókönyv tette újra zárójelbe, vagyis ismét dörögnek a fegyverek a kaukázusi köztársaságban.


Dátum: 2007-02-13 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:29.537335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Négy csecsen szeparatista fegyveres és két rendőr halt meg a kaukázusi köztársaság Gudermesz körzetében kitört tűzharcban. A csecsen belügyminisztérium vezérkari főnöke szerint lehetséges, hogy több fegyveres is rejtőzködik a környéken, ezért nagy erőkkel átfésülik a terepet.

Az összecsapás ténye meglehetősen kínosan érinti a csecsen vezetést, különösen a biztonsági erőket, gyakorlatilag magánhadseregét irányító Kadirov miniszterelnököt. Egyrészt ő és a moszkvai központ is többször bejelentette, hogy a helyzet a köztársaságban gyakorlatilag normalizálódott, amiből annyi igaz, hogy a meglehetősen kemény és nem mindig teljesen a törvényesség keretei között maradó megtorló akció következtében lényegesen kevesebb a fegyveres összecsapás, mint korábban.

Másrészt azonban Kadirov éppen nemrég hirdette meg a turizmus újjászületését a körzetben, márpedig ahol lőnek, oda még az amúgy edzett orosz turisták se nagyon mennek. Kadirovot egyébként egy további érzékeny csapás is érte, Alhanov köztársasági elnök bejelentette, hogy nem szándékozik idő előtt lemondani, sorsa Allah és immár a köztársasági elnököket is kinevező és leváltó Putyin elnök kezében van. Az ambiciózus ifjú Kadirovnak így tehát még egy kicsit várnia kell.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek