Nyakó még a rendőrségnél is jobban tudja
Dátum: 2007-02-13 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:30.168293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy nyilatkozott a rendőrség székházát ért támadást kommentálva: szerinte előre kitervelt támadás érte az intézményt.
Ehhez képest Petrétei József rendészeti miniszter újságírói kérdésre azt mondta, nem lát összefüggést a nemzetbiztonsági bizottság tevékenysége és a leadott lövések között, egyelőre azt sem tudni, egyéni elkövető volt-e, vagy a szervezett bűnözés köreibe tartoztak a lövéseket leadók.
(MTI, gondola.hu)