Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb amerikai elnökjelölt

Hivatalosan is bejelentette kedden elnökjelöltségét Mitt Romney republikánus párti politikus, Massachusetts állam volt kormányzója.


Dátum: 2007-02-13 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:33.345676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mormon vallást követő politikus kijelentette hallgatósága előtt, az emberek elvesztették a kormányba vetett bizalmukat, s csak egy kívülről érkező politikus lehet képes újat hozni Washingtonba.

Az amerikai fővárosban szavai szerint túl sok az alku, túl sok a szívesség és kuszák a viszonyok, ezzel szemben kevés a való életből vett tapasztalat, az igazgatás, a vezetés, az irányítás.

Romney, aki eddig egy ciklusban töltötte be a keleti parti Massachusetts állam kormányzói tisztségét, olyan tapasztalt és ismert politikusokkal szállt versenybe a Republikánus Párt elnökjelölti pozíciójáért, mint John McCain szenátor és Rudy Giuliani, New York volt polgármestere.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek