Putyin a Nyugat félelmeire játszott
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati Amerika-ellenes kirohanása, amely a müncheni biztonságpolitikai értekezleten hangzott el, rávilágított a Nyugat és Oroszország között növekvő feszültségre, dacára annak, hogy az Egyesült Államok szándékosan megpróbálta bagatellizálni az ügyet.
Dátum: 2007-02-14 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:38.253336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Európai és amerikai szakértők egybehangzóan úgy ítélték meg: beszédével az orosz elnök elszalasztott egy lehetőséget arra, hogy államférfiúi érettségről és vezetői képességről tegyen tanúbizonyságot.
"Az embereket Európában és Amerikában manapság meglehetősen izgatja Oroszország politikája; hajlamosak úgy vélni, hogy Oroszország negatív erőt jelent a nemzetközi politika színterén" - mondta Stephan Sestanovich, a washingtoni Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) Oroszország-szakértője. Putyin müncheni beszéde "csak fokozta ezt a gyanút" - tette hozzá.
Az orosz államfő, felrúgva a diplomáciai protokollt, valóságos szemrehányás-sortüzet zúdított az Egyesült Államokra. Szavai szerint Washington domináns szerepet játszik a globális ügyekben; a cseh és lengyel földön telepítendő rakétaelhárító rendszerekkel új nukleáris fegyverkezési versenyt provokál; az iraki háború helytelen kezelésével pedig destabilizálja a Közel-Keletet - állította Putyin.
Külügyminiszter kollégájával tartott konzultáció után Robert Gates amerikai védelmi miniszter meglepetésének adtak hangot Putyin leplezetlen kirohanásai hallatán.
A legfontosabb orosz exportjavak - kőolaj, földgáz, ércek - világpiaci árának jelentős emelkedése az utóbbi években fellendítette a gazdaságot, egyúttal fölkeltette Moszkva vágyát az ezzel arányos politikai befolyás megszerzése iránt. Oroszország nemrég megakadályozta ENSZ-szankciót életbe lépését régi fegyvervásárlója és szövetségese, Irán ellen - csak enyhébb intézkedéseket volna hajlandó elfogadni.
Szakértők nyomós belpolitikai hátteret sejtenek a müncheni kirohanás mögött. Mivel bő egy év múlva esedékes az orosz elnök utódának a megválasztása, Putyin befolyásolni akarja a választás kimenetelét, egyúttal pedig megszabni utóda jövőbeni irányvonalát - vélik megfigyelők.
"Az Amerika mint ellenség képlet erősíti a jelenlegi, zömmel egykori KGB-tisztek által vezetett rezsim legitimitását mint Oroszország anyácska védelmezőjét" - vélte Ariel Cohen, a konzervatív Heritage alapítvány kutatója. "Moszkva ismét jelen van a világ legfontosabb energiahordozó-lelőhelyén (a Közel-Keleten), Putyin elnök pedig értésre adja: élére akar állni az Amerika-ellenes tábornak Európában és a Közel-Keleten" - írta Cohen az alapítvány honlapján.
Nézete szerint Amerikának kerülnie kellene a verbális konfrontációt Moszkvával, viszont "a kapcsolatok realista értékelése rendben van - tette hozza.
Orosz vezető politikusok megpróbálták leválasztani Európát Amerikáról, ám ez csak mérsékelt sikerrel járt. A mostani helyzetben Moszkva kereskedelmi és energetikai kapcsolatai Európával bizonyos szempontból rosszabbak, mint Washingtonnal. Ezért nehezen érthető, hogy Putyin "füstölgő colttal lépne be a terembe" - vélekedett Sestanovich, aki a Clinton-kormányzat tanácsadója volt orosz kérdésekben.
"Itt lett volna az alkalom (Putyin számára), hogy Németországba érkezve magasröptű, fennkölt tartalmú, a közös európai hazáról szóló beszédet mondjon egy igazi államférfi szerepében, kiállva a megbékélés mellett. Ehelyett olyan színben lépett fel, amely sok európait aggodalommal tölt el - mint egy gonosz kis KGB-ügynök" - tette hozzá Sestanovich.
MTI - fidesz.hu