A két Korea felújítja a kormányközi párbeszédet
Észak-és dél-koreai illetékesek csütörtökön találkoznók, hogy megvitassák a két ország közötti miniszteri szintű, tavaly július óta megszakadt tárgyalások újrafelvételét - közölte szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.
Dátum: 2007-02-14 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:39.177836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két fél az észak-koreai Keszong határvárosban fog találkozni - mondta a minisztérium szóvivője. A kormányközi párbeszéd, amely rendszeres volt, azért szakadt meg, mert Phenjant felbőszítette az a dél-koreai döntés, hogy Szöul leállítja a humanitárius segélyek nyújtását Észak-Koreának annak tavaly júliusi rakétakísérlete miatt. A két ország közötti kapcsolatok tovább romlottak, miután Phenjan tavaly októberben kísérleti atomrobbantást hajtott végre.
A Korea-közi párbeszéd felújításáról szóló bejelentés egy nappal azután történt, hogy kedden Pekingben megállapodás született az észak-koreai atomfegyverprogram felszámolásáról a Phenjan előidézte nemzetközi atomválság megoldásáról szóló hatoldalú tárgyalások keretében.
MTI - fidesz.hu