Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lehetőség van tárgyalásokra

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök megítélése szerint van lehetőség az alakuló palesztin nemzeti egységkormánnyal folytatandó tárgyalásokra.


Dátum: 2007-02-14 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:39.935096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A palesztin nemzeti egységkormány létrejöttéről született egyezség fontos útkereszteződés a térség számára - idézte szavait a Jediót Ahronót izraeli lap szerdai száma.

A kormányfő az előző napon egyeztető megbeszélést tartott Amír Perec védelmi és Cipi Livni külügyminiszterrel a Moszad hírszerző szervezet, a katonai felderítés és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat illetékeseinek jelenlétében a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel tartandó, február 19-re kitűzött találkozójáról.

A Jediót Ahronót értesülése szerint Olmert azt mondta ezen az összejövetelen: Izraelnek nem szabad olyan látszatot keltenie, mintha akadályozná az új palesztin kormány megalakulását. (Az Abbász vezette Fatah és az idáig egyedül kormányzó radikális Hamász szervezet a múlt héten állapodott meg közös kormányzat létrehozásában.)

Az izraeli vezető hangsúlyozta a megbeszélésen, hogy következetesen meg kell követelni a palesztin kormánytól a közel-keleti helyzet rendezésén fáradozó nemzetközi kvartett - az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország - által megszabott minden feltétel teljesítését, vagyis Izrael állam elismerését, az erőszakról való lemondást és a korábban aláírt izraeli-palesztin megállapodások tiszteletben tartását.

Olmert vasárnap még azt mondta egy nyilatkozatában: az izraeli kormány még nem döntötte el, hogyan reagáljon a radikális Hamász szervezet és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah részvételével létrejött palesztin nemzeti egységkormány megalakulására. A Jediót Ahronótban idézett szavaiból úgy tűnik, hogy a kormányfő már döntött: a fenti feltételek teljesülése esetén kész a tárgyalásokra az alakuló új palesztin kormánnyal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek