Robbantásos merénylet Iránban
Ismeretlen fegyveresek robbantásos merényletben megölték szerdán az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat 18 tagját az ország délkeleti részén - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Az MTI híre.
Dátum: 2007-02-14 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:40.579980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A merénylet a Pakisztánnal és Afganisztánnal határos Szisztán-Beludzsisztán tartomány székhelye, Záhedán város külterületén történt, nem messze a hármas határtól. A támadók személygépkocsijukkal hirtelen megálltak egy úton a gárdisták autóbusza előtt, így megállásra kényszerítették azt. Majd kiszálltak az autóból, és a közelben leállított motorkerékpárokon elmenekültek, miközben az elhagyott autóba rejtett pokolgép felrobbant. A detonációnak a halálos áldozatokon kívül sebesültjei is vannak - közölte a hírügynökséggel Kászem Rezai, a gárda egyik parancsnoka, aki "fegyveres lázadók és bűnözők" számlájára írta a támadást.
Egy másik gárdista parancsnok az Isna hírügynökség szerint pedig arról számolt be, hogy "a lakosság" segítségével egy támadót sikerült később elfogni.
Egy szemtanú szerint - akit szintén az IRNA idézett - a merénylők géppisztolyokból tüzet nyitottak az autóbuszra, mielőtt elmenekültek és az autó felrobbant. A buszban utazók a gárda szárazföldi egységének tagjai voltak, és a Mir-Mohszeni nevű laktanyában teljesítettek szolgálatot.
A támadás elkövetőjeként eddig egy szervezet sem jelentkezett.
A tartományban jelentős számú szunnita él, miközben Irán síita többségű, és a térség a kábítószer-kereskedelem egyik fő útvonala.
MTI - fidesz.hu