Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa élelmiszerszemét lerakójává váltunk

A Fidesz 2004 óta folyamatosan figyelmezteti a kormányt, hogy az uniós csatlakozásunk következtében meggyengült és elbizonytalanodott a magyar élelmiszerellenőrző hálózatunk- mutatott rá Font Sándor.


Dátum: 2007-02-14 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:42.738085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Európa élelmiszerszemét lerakójává váltunk (Font Sándor)

A kormány gyakorlati intézkedéseket nem tett mindaddig, amíg nem robbant a bomba - utalt a karácsony előtti, úgynevezett M.E.G.A. Trade-botrányra Font Sándor - amikor kiderült, hogy hova jutottunk azzal, hogy tönkretették az úgynevezett HACCP-re hivatkozva a hazai kis- és középtulajdonú élelmiszer-előállító és feldolgozó rendszereket, és korlátozás nélkül engedtük beáramlani az ellenőrizetlen hátterű élelmiszereket.

Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben a hazai élelmiszerbiztonsági szervezetek elbizonytalanítását maga Gráf József kezdte meg, amikor elfogadtak egy olyan törvényt, ami négy minisztérium felügyelete alá sorolta ezen szerveket. Hozzátette: a tavalyi botrány után rájöttek arra, hogy ezt mégiscsak egy kézben kellene összpontosítani, és megkezdődött a minisztériumi háttérintézmények egy konglomerátummá való szervezése. Ugyanakkor - mutatott rá Font Sándor - a szakmai szakigazgatási háttérintézmények egy része még mindig nem működik.

Hangsúlyozta: a Fidesz már jelezte, hogy nem ért egyet azzal, hogy az élelmiszerbiztonsági hivatalokat besorvasztják ebbe a nagy konglomerátumba. Javasolták, hogy ezek anyagi fedezetét önállóan biztosítsák a költségvetési törvényben.

A politikus beszámolt arról is, hogy a mezőgazdasági bizottság 2006. december 21-én meghallgatta a minisztert, majd egyhangúlag elfogadott egy tájékoztatót arról, hogy az élelmiszerellenőrző szervezeteket továbbra is önálló egységként kell megtartani. Hozzátette: ugyanakkor a Fidesz által benyújtott - a tájékoztatóval nagyon sokban egyező - országgyűlési határozati javaslatot a szocialisták már nem fogadták el.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszerbiztonság nemcsak a mezőgazdaságból élők számára probléma, hanem a fogyasztók problémája is, hiszen ha nincs biztonságos magyar élelmiszer, az az ország egész lakosságát veszélyezteti.

Így a Fidesz nem látja biztosítva azt, hogy Magyarország ne legyen továbbra is Európa élelmiszerszemét lerakója - mondta Font Sándor.

Ezért a Fidesz a nagyobb élelmiszerbiztonság érdekében azt javasolja, hogy az élelmiszereket vonják ki az áruk szabad mozgásáról szóló uniós irányelv alól - jelentette ki Font Sándor.

A politikus azt is szorgalmazta, hogy törvény rendelkezzen az egységes, önálló költségvetési támogatással rendelkező ás az állategészségügyi szolgálatra alapozott élelmiszerbiztonsági szervezetről.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1026, 'source_type': 'media', 'source_id': 710, 'target_type': 'article', 'target_id': 63434, 'relation_type': 'describes'}