Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németország üdvözölte a megállapodást

A nemzetközi közösség összefogásának eredményeként üdvözölte Németország az észak-koreai atomprogram tervezett beszüntetésével kapcsolatos megállapodást. Az MTI hírei.


Dátum: 2007-02-14 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:43.044919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdai rádiónyilatkozatában Angela Merkel kancellár annak a nézetnek adott hangot, hogy a hatoldalú tárgyalásokon születetett egyezség nem jött volna létre a nemzetközi közösség egységes fellépése nélkül.

Az Európai Unió soros elnökének minőségében is nyilatkozó kancellár asszony sikerként könyvelte el, hogy Phenjan ígéretet tett atomfegyver-arzenáljának fokozatos felszámolására. Óvatos reményének adott hangot ugyanakkor arra vonatkozóan, hogy a siker tartós lesz. Egy ilyen siker ugyanis hatással lehet az Iránnal kapcsolatos atomválság megoldására is - hangoztatta Angela Merkel.

Üdvözölte a megállapodást az egyik legnevesebb német Észak-Korea-szakértő, Günther Hilpert is. A tekintélyes berlini Tudomány és Politika Alapítvány vezető munkatársa annak a nézetnek adott hangot, hogy átfogó egyezségről van szó, s a nemzetközi közösség hosszú idő óta első ízben lehet valóban derűlátó. Felhívta a figyelmet ugyanakkor az ellenőrzés hiányosságaira, s ezzel összefüggésben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nagyobb szerepvállalását sürgette.

Úgy vélekedett, hogy Észak-Korea tárgyalópartnerei bizonyos mértékben kapituláltak Phenjan előtt, mivel teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atomfegyver-mentesítésről nincs szó. De ennél többet - mint vélekedett - nem is lehetett elérni. Fontosnak nevezte azt, hogy Észak-Korea beleegyezett: felhagy az atomfegyver előállítását lehetővé tévő anyagok gyártásával. Mindezzel összefüggésben a phenjani kötelezettségek teljesítésére szabott hatvan napot a német szakértő kulcsfontosságúnak nevezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek