Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Diploma és szaktudás nélkül tart Brüsszelbe Gál J. Zoltán

Diploma, nyelvtudás és uniós szakértelem nélkül irány Brüsszel. Gál J. Zoltán már csomagol. Aztán szakért kicsikét európai alkotmányozás témakörben is. Magyarországon már csak így mennek a dolgok.


Dátum: 2007-02-14 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:43.693732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gál J. Zoltán a megfelelő ember. A legalkalmasabb. Unióra termett figura. Legalábbis Gyurcsány Ferenc szerint, aki Gál J. Zoltánt bízta meg uniós kapcsolattartással az európai alkotmányozásról szóló szakértői tárgyalásokon. Az, hogy Gál J.-nek nincs uniós tapasztalata senkit sem zavar. Valamiért az sem volt hátrány számára, hogy nem kifejezetten beszél idegen nyelveket. A diploma hiánya pedig talán még javított is helyzetén. Immár senki sem menti meg attól, hogy Brüsszelben öregbítse a magyarok hírnevét.

A külügy arra hivatkozott, hogy az unió a kinevezés kritériumául mindössze annyi jelölt meg, hogy a kapcsolattartó bizalmas viszonyban legyen a miniszterelnökkel és minden esetben el tudja érni a kormányfő. Gál J. pedig elérhető típus. Mindvégig ott rezeg zsebében a mobil, állítólag még alvásnál sem kapcsolja ki, mert számára első a munka. Hogy miképp boldogul majd a szakmai kérdésekben, esetleg az európai alkotmány alapelveiről hány nyelven tud érvelni, az már senkit sem érdekel.

Idehaza talán még telefonos ügyfélszolgálatra sem vesznek fel diploma nélkül. Angol nélkül pedig kiröhögnek bármely nagyobb cégnél. Szerencsére a kis Gál, nem ilyen helyen kilincsel, ő a lepukkant brüsszeli szakértői tárgyalásokon várja, hogy hívja őt a Feri. De vajon mit csinál akkor, ha nem cseng a telefonja?

ma.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek