Árvízvédelmi készültség Borsodban
Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza, a Bodrog és a Takta több szakaszán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szerdán - tájékoztatta a társaság szóvivője az MTI-t.
Dátum: 2007-02-14 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:45.575340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csapadékos időjárás és az olvadás hatására áradnak a folyók Észak-Magyarországon, emiatt a Tiszán Zemplénagárd és Sarud között 217 kilométer hosszúságban első fokú az árvízvédelmi készültség szerdától - közölte Csont Csaba. Tájékoztatása szerint a Bodrogon 68, míg a Taktán 14 kilométer hosszúságban rendelik el ugyancsak első fokú készültséget.
A vízügyi szakemberek számításai szerint a Tisza újabb árhulláma 640 centiméteres vízállással Vásárosnamény térségében tetőzés előtt áll, Tokajnál szombatra, Tiszapalkonyánál vasárnapra, míg Tiszakeszinél hétfőre várják a tetőzést. A Bodrog Felsőbereckinél várhatóan pénteken, míg Sárospataknál szombaton tetőzik. Csont Csaba azt is elmondta, hogy az elmúlt huszonnégy órában a folyók hazai és szlovákiai vízgyűjtő területein 5-15 milliméternyi eső esett, míg Kárpátalján és Erdély északi részén ettől némileg kevesebbet, 3-8 milliméternyi mértek. Az enyhe időben a magasabban fekvő területeken a hó továbbra olvad.
MTI - fidesz.hu