Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszállás nélküli karácsony Betlehemben

Az izraeli hadsereg karácsonyra valószínűleg kivonul Betlehem központjából, hogy ne zavarja a keresztények imáját a Születés templomában. A közszolgálati rádió keddi jelentése szerint a végső döntést az Egyesült Államokban tartózkodó Saul Mofaz védelmi miniszter hazatérése után hozzák meg. Az izraeli csapatok ez esetben is maradnának a menekülttáboroknál és a "stratégiai fekvésű" körzetekben, mert változatlanul fennáll a terrortámadások lehetősége - közölte a rádió a dpa szerint.


Dátum: 2002-12-17 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:35.170387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saul Mofaz eközben kijelentette: a palesztin vezetőváltás a feltétele annak, hogy újrakezdjék a béketárgyalásokat a palesztinokkal. Mofaz ezt hétfőn Washingtonban mondta Colin Powell amerikai külügyminiszterrel való találkozója után.

"Izraelnek az a célja, hogy visszavezesse a palesztinokat a tárgyalóasztalhoz. Ennek azonban két előfeltétele van: George Bush amerikai elnök június 24-i beszédének megfelelően új palesztin vezetőséget kell választani, és a palesztinoknak valóban fel kell lépniük a terrorizmus ellen. Az amerikai elnök szerint ugyanis Arafat összefonódott a korrupcióval és a terrorizmussal" - idézte a Háárec című izraeli napilap keddi számában a miniszter szavait.

Az amerikai-iraki konfliktusról szólva Mofaz, aki korábban vezérkari főnök volt, kifejtette: az Egyesült Államok el van szánva arra, hogy fellépjen Irakkal szemben további tömegpusztítófegyver-vásárlásainak megakadályozása végett. Ami Izrael válaszát illeti egy esetleges iraki támadásra, Mofaz hangsúlyozta országa védekezésre való jogát, bár hozzátette, hogy egyelőre Izrael nem részese egy ilyen konfliktusnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek