Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lopják az MTV székházát?

A Fidesz felszólítja az MTV vezetését, és a kuratórium tagjait, hogy ne hirdessenek eredményt a televízió új székházának megépítése ügyében - írja közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2007-02-14 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:50.023890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Idén 50 éves a Magyar Televízió. Úgy látszik, hogy ezt a szép évfordulót egy, a kormányzati negyed ügyéhez hasonló ingatlanüzlettel szeretné megünnepelni a televízió vezetése és a hozzá kapcsolódó kormányzati körök.

Az MTV vezetése az intézmény történetének egyik legfontosabb döntésére készül. A napokban dől egy ugyanis, hogy mikor, milyen feltételekkel költözik új székházba a közszolgálati televízió, és az új székház mennyibe kerül majd az a Magyar Televíziónak, az államnak és az adófizető polgároknak. A jelekből azonban az látszik, hogy a készülő döntés csak egy a szokásos Gyurcsány-kormányhoz közeli ingatlanüzletek közül, ami a most 50 éves televíziót a következő 40 évre gúzsba köti.

A Bajtár utcai ingatlanokat tulajdonló céget nemrégiben a Wallis Rt. vásárolta meg és egyedüli meghívottként vett részt a hirdetmény nélküli meghívásos közbeszerzési melynek tárgya szerint a Wallis Rt. építi meg az MTV új székházát, az ahhoz tartozó raktárral, parkolóval és kiszolgáló létesítményekkel, amiket aztán az MTV 40 esztendőre szóló bérleti szerződéssel kibérel. Biztosítva ezzel a beruházó számára a biztos megtérülést és hasznot. A recept a szokásos. Az üzleti kockázat az államé, a biztos haszon a kormányhoz közelálló magáncégé.

A Fidesz álláspontja szerint a döntés több szempontból is aggályos. Egyrészt a közbeszerzési eljárás során választott eljárási forma törvényessége aggályos, amit szakértők segítségével meg kell vizsgálni. A választott eljárás (hirdetmény közzététele nélküli meghívásos eljárás) ráadásul teljességgel kizárja a kormányzat által folyamatosan hangoztatott verseny lehetőségét is, hiszen mindösszesen egy céget hívtak meg a pályázatra. Másrészt - ahogy az a hasonló ingatlanüzleteknél már szinte bevett szokása a kormányzati köröknek - bár jelentős összegű közpénz felhasználásáról van szó, a szerződés tervezetét nem hozzák nyilvánosságra, pedig a döntés 40 évre eldönti az intézmény sorsát.

Teszi mindezt az MTV csonka kuratóriuma, amelynek a megbízatása alig egy hónap múlva lejár. Ahelyett, hogy a csonka kuratórium időszaka után új fejezet nyílhatna a médiapolitikában, a leköszönő kuratórium utolsó intézkedéseként, egy vitatható eljárás során évtizedekre eldönti a Magyar Televízió sorsát. Csak a találgatás és a kérdések sora marad. Mire ez a nagy kapkodás? Mi ilyen sürgős? Miért zárják ki a kormányzati negyedhez hasonlóan ebből az ügyből is a nyilvánosságot?

A Fidesz felszólítja az MTV vezetését, és a kuratórium tagjait, hogy ne hirdessenek eredményt a televízió új székházának megépítése ügyében. A kérdésben majd a médiatörvénynek megfelelő összetételű kuratórium hozzon nem politikai, hanem szakmai, a televízió és azt az adóforintjaikkal eltartó magyar emberek érdekeinek megfelelő döntést.

Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő (Fidesz)

Kapcsolódó elemek