Kiállnak a civilek Illés Zoltán mellett
Felháborítónak, és a jövőre nézve nagyon aggasztónak tartjuk, hogy a környezetvédelmi tárca feljelentette Illés Zoltánt, aki a csepeli galvániszap-szennyezés lehetséges súlyos következményeire figyelmeztetett. Miközben az ország környezetvédelmi botrányoktól, így az illegális hulladékimport ügyétől hangos, a zöldhatóság azokra csap le, akik a környezeti problémákra fel akarják hívni a figyelmet - írja közleményében négy civil szervezet.
Dátum: 2007-02-14 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:51.401487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet "elképesztőnek és a jövőre nézve is ijesztőnek tartja azt a precedens nélküli fejleményt, amely során a Környezetvédelmi Felügyelőség és a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium közveszéllyel való fenyegetés miatt büntetőfeljelentést tett Illés Zoltán környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó politikus ellen."
A négy szervezet leszögezi: Illés nem áll egyedül azzal az álláspontjával, hogy a csepeli galvániszap-szennyezés katasztrófával fenyeget, "hiszen azt egy szakvéleményre alapozta, de hasonló aggodalmakat fogalmazott meg korábban több csepeli politikus, így Csepel polgármestere is." A civil szervezetek lehetségesnek tartják, hogy tévednek, de hangsúlyozzák, a zöld hatóságnak nem az a feladata, hogy a környezetvédelemért és az emberek életminőségéért aggódókat megfélemlítse, perrel, büntetőeljárással fenyegesse.
Az aláírók felhívják a figyelmet arra, hogy "a hazai környezeti tudatosság még mindig alacsony szintje, a folyamatos környezetvédelmi botrányok (mint a hulladékkereskedelem vagy az erdők illegális kitermelése), és a hatóságok csökkenő képessége arra, hogy a problémák ellen hatékonyan fel tudjanak lépni, éppen azt tenné szükségessé, hogy ösztönözzük az állampolgárokat a környezetükkel való törődésre, a normaszegés elleni aktív fellépésre."
fidesz.hu