Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakoznak Batthyány leszármazottai a miniszterelnök hasonlatai miatt

Kemény hangú közleményben utasította vissza Gyurcsány Ferenc önmagát Batthyány Lajossal párhuzamba állító szavait Batthyány Bálint és Zichy László. A nyilatkozat szerint az első magyar miniszterelnök leszármazottai mélyen megdöbbentek, amikor a Batthyány-mauzóleumnál Gyurcsány Ferenc saját és kormánya tevékenységét a nemzet nagyjaként tisztelt egykori politikushoz hasonlította.


Dátum: 2007-02-14 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:52.048073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Gróf Batthyány Lajos országát soha nem kurvázta le, és soha nyüvesnek nem nevezte, miniszterelnöki székét sem hazugsággal szerezte. Soha nem uszított a határon túli magyarok ellen, sem kardlappal, sem lövedékkel nem támadott ártatlanokra, és amikor nemzetéért tenni már nem volt módja, kellő helyzetértékeléssel lemondott" - áll Batthyány Bálint és Zichy László a család nevében a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében.

Emlékezetes, az emlékévet megnyitó, Batthyány-mauzóleumnál tartott rendezvényen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: "az elsőknek a legnehezebb a dolguk, Batthyány is megküzdött ezzel. Az elsők, a reformerek tapossák ki az ösvényt, ők mutatják az utat". A miniszterelnök Batthyány Lajos politikájának több elemét felidézve érdekes párhuzamra lehetőséget adó alapnak nevezte, hogy az első magyar miniszterelnök hadügyi, közigazgatási önkormányzati és adóreformot kezdeményezett 1848-ban. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a politikus születésének 200. évfordulója a reformok és reformerek éve lehet.

Gyurcsány Ferenc parlamenti évadnyitó beszédében ismét Batthyányt emlegette, mikor emlékeztetett arra, hogy Batthyány, Széchenyi és Kossuth Magyarországot a világhoz, azaz Nyugat-Európához mérte. Hozzájuk szerinte "csak kellő alázattal mérhetjük magunkat".

Batthyány Lajos emlékével és a reformkorral szembeni pofátlanság az, ahogy Gyurcsány Ferenc évértékelőjében újfent Batthyányval állította párhuzamba magát. Visszataszítónak tartjuk, hogy emlékét olyanok használják önreklámozásra, akiket súlyos felelősség terhel hazánk és nemzetünk jelenlegi válságáért - egészítette ki a Magyar Nemzet megkeresésére a közleményben megfogalmazottakat Batthyány Bálint.

A botrányok botránya, hogy Gyurcsány Ferenc Batthyány Lajoshoz hasonlította magát - hangoztatta Semjén Zsolt az Országgűlés első idei ülésnapján. A KDNP frakcióvezetője azt is mondta, Magyarországon és külföldön a kormányfő állandó jelzője az, hogy "a hazudós Gyurcsány". Hangsúlyozta: míg 2002-ben megnevezhettük az euró bevezetésének 2008-as időpontját, addig mára már időpontunk sincs. Hozzátette: a kormány elárulta a hazát és határontúli nemzetrészeket, lebontották a családtámogatás rendszerét, elvették a béke alapeszközét az igazságot az emberektől, mert jogfosztották az embereket.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek