Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Del Ponte: Szerbia nem működik együtt a hágai törvényszékkel

A szerb vezetés tavaly október óta egyáltalán nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel - szögezte le szerdán Brüsszelben, a belga külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten a testület főügyésze, Carla Del Ponte.


Dátum: 2007-02-14 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:54.894817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Karel De Gucht, a belga diplomácia vezetője ennek kapcsán elmondta: hazája mindaddig ellenzi, hogy az Európai Unió újrakezdje a stabilitási és társulási egyezményről szóló megbeszéléseket Szerbiával, amíg a jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék ehhez nem ad "zöld fényt".

Del Ponte szerint a nemzetközi közösség egyre kevésbé figyel oda arra, hogy a szerbiai háborús bűnösök valóban bíróság elé kerüljenek. Del Ponte - utalva arra, hogy a hágai törvényszék mandátuma 2010-ben lejár, s a legfőbb bűnösök, így Radovan Karadzic és Ratko Mladic egykori boszniai szerb vezetők még mindig szabadlábon vannak - leszögezte: "ha hiszünk a jogállamiságban, a nemzetközi igazságszolgáltatásban, akkor szükségem van arra, hogy a nemzetközi közösség támogassa mandátumunkat".

De Gucht szerint egyes EU-tagállamok azt remélik, hogy ha az EU feladja eddigi szilárd álláspontját a társulási tárgyalások ügyében, akkor az segíthet rávenni Belgrádot a koszovói helyzet rendezéséről kidolgozott (s a tartománynak lényegében függetlenséget adó) ENSZ-tervezet elfogadására. "Ez azonban nem igaz, s akik így elemzik a helyzetet, tévednek" - mondta.

Carla Del Ponte már januárban felszólította az Európai Uniót, hogy addig ne újítsa fel a tárgyalásokat Belgráddal, amíg az nem adja ki Mladicot. Olli Rehn, a bővítési kérdések EU-biztosa ezt követően közölte a szerb vezetőkkel: a tárgyalások sikeres lezárásának előfeltétele a hágai törvényszékkel való teljes körű együttműködés. De azt is jelezte, hogy önmagában a tárgyalások újraindításához már az is elég lenne, ha az új szerb kormány "egyértelmű kötelezettséget" vállalna erre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek