Hollandia márciustól megnyitja munkaerőpiacát
Márciustól megnyitja munkaerőpiacát Hollandia az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott új tagállamok előtt - derül ki szerdai hollandiai sajtójelentések szerint egy levélből, amelyet a helyi szociális minisztérium küldött a parlamentnek.
Dátum: 2007-02-15 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:34:58.355641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU-tagországoknak tavaly kellett felülvizsgálniuk három évvel ezelőtti döntésüket arról, hogy beengedik-e a kelet-európai - benne a magyar - munkaerőt. Az EU-csatlakozási szerződés átmeneti időszakot tett lehetővé a régi tagországoknak e tekintetben. 2004-ban csupán három EU-ország, Nagy-Britannia, Írország és Svédország nyitotta meg kapuit, tavaly azonban számos más régebbi tagország csatlakozott hozzájuk. Hollandia is akkor döntött úgy, hogy ez év elejétől fokozatosan megnyitja piacát - e határozat végrehajtása kezdődik most el. A mostani döntés az idén csatlakozott Bulgáriára és Romániára nem vonatkozik.
Az azóta lemondott holland kabinet tavaly a munkahelyek növekedésével, illetve bizonyos ágazatok munkaerőhiányával indokolta döntését. Jelezték ugyanakkor azt is, hogy a szociális minimumszabályok betartását továbbra is megkövetelik, illetve rendelkezéseket léptetnek életbe arra, hogy a kívülről érkezőknek ne legyen tisztességtelen előnyük a helyi munkavállalókkal szemben. Mindez azt jelenti, hogy adminisztratív úton még mindig lehetséges a munkavállalók közti szelektálás.
Hollandiában korábban külön engedély kellett az új tagországok állampolgárainak a munkavállaláshoz, mostantól ez megszűnik. Büntetni fogják viszont azokat a cégeket, amelyek meghatározott minimálbér alatt alkalmaznak munkavállalókat. Azokban az ágazatokban, ahol nagyobb létszámban várható keleti munkaerő, mint az építőipar és a mezőgazdaság, a holland szociális partnerek külön megállapodásokat kötöttek.
Az uniós csatlakozási szerződések értelmében a korlátozások tavaly három évig voltak megújíthatók (sőt esetleg még újabb két évre kitolhatók, ha súlyos piaczavar mutatkozik valamely tagállamban). Minden EU-tagállam maga dönthette el, hogy meghosszabbítja-e a kezdeti rendet, de egyértelmű további korlátozás mellett csak néhány uniós tagország foglalt állást.
MTI - fidesz.hu