Kóka: helikopter, aranyóra, operabál
Egyik operabálból a másikba jár a napokban Kóka János gazdasági miniszter, aki a szombati budapesti esemény után ma a bécsi elitnek mutathatja meg másfél millió forintos arany karóráját. Az SZDSZ elnökjelöltjét az országos megszorítások idején az sem riasztja el, hogy a belépődíj tízmillió forint.
Dátum: 2007-02-15 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:01.423519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János (SZDSZ) gazdasági miniszter a hírek szerint részt vesz a ma esti bécsi operabálon. Az esemény hivatalos honlapján az olvasható: János Kóka "Wirtschaftsminister" az ötödik páholyban foglal majd helyet Mohamed Bin Assa al Jaber sejkkel együtt. A szabad demokraták elnöki pozíciójára aspiráló politikusnak az sem jelent gondot, hogy a belépődíj egy fő részére nem kevesebb, mint 36 800 euróba, vagyis körülbelül 9,4 millió forintba kerül. Feltehetőleg Kóka magával viszi majd kedvesét is - mint ahogy a szombati budapesti operabálon is együtt mulattak -, így közel 20 millió forintot szórakozhat el egy este alatt a magyar milliárdosok listáján is előkelő helyen álló miniszter.
A bécsi operabál tízmilliós belépődíjához képest a szombati budapesti mulatság költsége aprópénz lehetett a politikusnak, hiszen itt a legdrágább jegy is "csak" 288 ezer forint volt.
A budapesti bál idején az Andrássy úton tiltakoztak azok, akik szerint a méregdrága belépőjegyek, a több százezer forintos báli ruhák és az egész felhajtás felesleges fényűzés egy olyan világban, ahol egyre nagyobb a szakadék szegények és gazdagok között. Úgy tűnik, a gazdasági miniszter nem osztja a tiltakozók véleményét; erre utal, hogy az osztrák fővárosban is részt vesz a "felesleges fényűzésben".
Szerettük volna megkérdezni Kóka Jánostól, egyedül vagy párjával együtt jelenik-e meg a bécsi operabálon, illetve nem gondolja-e, hogy a súlyos megszorítások időszakában rosszul veszi ki magát, ha a gazdasági miniszter sok millió forintért mulat egy operabálon, de lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Kóka korábban sem szégyellte vagyonát, és mindig büszkén vallott kedves értéktárgyairól. Például 2004-es gazdasági miniszteri kinevezése után a Playboynak adott interjúban másfél millió forintos arany karórájáról és negyven darabból álló öltönygarnitúrájáról értekezett. Igaz, hírhedt helikopterétől időközben megvált, de újabban a Normafánál épülő luxusvillája szolgáltat témát a sajtónak. Kiderült, a költségek leírása végett családi vállalkozása mögé bújva építi föl a 600-660 négyzetméteres házat, amely elkészülte után becslések szerint 300 millió forintot érhet. Ráadásul magát az ingatlant a miniszter nem tüntette föl a vagyonnyilatkozatában.
Amint arról a napokban beszámoltunk, Kóka János volt cége, a Meditcom Orvosi Informatikai és Szolgáltató Kft. értékesíti a vizitdíj-automaták szoftverét. A szabad demokrata politikus 2004 októberéig volt résztulajdonosa a Meditcomnak, és csak miniszteri kinevezése után hagyta ott a társaságot.
Emlékezetes, 2003 februárjában Kiss Elemérnek, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek azért kellett távoznia a kormányból, mert kiderült, hogy a nevét viselő ügyvédi iroda több állami megbízást kapott. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök a döntést azzal magyarázta: a politikusoknak az erkölcs és a jog szabályai közül mindig a szigorúbbat kell választaniuk, és nem fogja eltűrni, hogy kormánya egyetlen tagjára is a korrupció leghalványabb árnyéka vetülhessen. Ez az elv a Gyurcsány-kormány idején már nem érvényesült.
Kóka János nemcsak vagyona, vitatott cégügyei és urizáló allűrjei miatt kerül olykor a címlapokra, hanem botrányos kijelentései miatt is. Nagy vihart kavart tavaly, amikor a rögtönzésszerű leépítési stílusát bíráló kárvallott beosztottjainak nemes egyszerűséggel azt mondta: a mocsár lecsapolásakor a békákat nem szokták megkérdezni. 2005-ben a tudományos élet szereplőit bőszítette föl, amikor azt közölte: "A földdel kellene egyenlővé tenni az MTA versenyképességet közvetlenül nem szolgáló területeit." Talán ezeknél is ismertebb a Kóka által hangoztatott "Magyarország, a pannon puma" vagy a "dübörög a gazdaság" szlogen. A dübörgő gazdaság vízióját a Kóka által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztérium sok száz millió forintos reklámkampánnyal próbálta elhitetni az emberekkel, miközben a valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatta. Debreczeni József könyvéből - amelyet a regnáló miniszterelnökről, Gyurcsány Ferencről írt - az is kiderül, hogy a "dübörgő gazdaság" ötlete Kókától származik, aki ezt az ellenzék provokálására kívánta használni a kampányban. A tárca újabban sem sajnálja a pénzt az önreklámozásra: mint azt megírtuk, az elkövetkező hónapokban bruttó 300 millió forintot fordítanak médiafelület-vásárlásra, kommunikációs üzeneteik továbbítására.
Tudósítás kis hibával. A kormány közeli és általában jól értesült Népszabadság már januárban beszámolt a bécsi operabál előkészületeiről, és arról, hogy a díszvendég a botrányairól ismert szállodalánc-örökösnő, Paris Hilton lesz, arról azonban egyetlen szót sem írtak, hogy egy magyar "híresség", Kóka János is tiszteletét teszi a rendezvényen. A lap tudósítója közölte: az idei évtől a tehetősek is meggondolják, vegyenek-e páholyjegyet, s ezzel támogassák-e a rendezvényt, ugyanis egy váratlan húzással több mint kétszeresére, 16 ezerről 36 800 euróra emelték a belépők árát. A drága jegyár miatt még Hannes Androsch, "a nem éppen vagyontalan üzletember", volt osztrák pénzügyminiszter is elpártolt a báltól, pedig huszonöt éven át kitartott az operabál mellett.
MNO - fidesz.hu