Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halálra ítélték Abu Nidal egykori cinkosát

A jordániai állambiztonsági bíróság kedden halálra ítélt egy olyan iraki származású jordániai állampolgárt, aki a terrorista Abu Nidalhoz kötődött, és akit azzal vádoltak, hogy 1994-ben részt vett egy jordániai diplomata libanoni meggyilkolásában.


Dátum: 2002-12-17 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:36.488858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dzsamal Darvist 2001 december elején távollétében már halálra ítélték Ammánban Abu Nidallal, valamint három másik személlyel együtt. Ezt a csoportot vádolták ugyanis Jordánia bejrúti nagykövetsége első titkárának 1994-es agyonlövésével.

Az egy évvel ezelőtti tárgyaláson azonban csak a csoport egyik palesztin tagja volt jelen, akit ki is végeztek. Darvist 2001 végén tartóztatták le, miután kiutasították Líbiából, de a jordániai törvények új tárgyalást írnak elő a vádlott távollétében hozott ítéletek után. Ennél fogva Darvis még megfellebbezheti a katonai bíróság mostani ítéletét.

Az iraki titkosszolgálat augusztusban azt közölte, hogy Abu Nidal (Szabri al-Banna), a Fatah-Forradalmi Tanács nevű, merényletek tucatjaiért felelős palesztin szélsőséges csoport vezére önkezével vetett véget életének, amikor Bagdadban le akarták tartóztatni. Abu Nidal hívei szerint vezérüket iraki ügynökök ölték meg.

A csoport két másik, tavaly decemberben szintén halálra ítélt tagja még szökésben van. Az egyik, egy iraki származású palesztin alighanem a palesztin területeken bujkál, míg a másik, egy jordániai, feltehetően Irakban van - jegyezte meg az AFP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek