Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellehetetlenítenék a révkomáromi Selye János Egyetemet

Elképzelhető, hogy márciusban csődöt jelent az egyetlen szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem - írta csütörtökön a pozsonyi Új Szó.


Dátum: 2007-02-15 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:03.480742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Albert Sándor rektor szavai szerint: "Nincs elég keretünk a bérek kifizetésére, márciusban vélhetően kénytelenek leszünk csődöt jelenteni." A helyzet annak következtében állt elő, hogy a szlovák oktatási szaktárca a most esedékes időszakra 802 ezer korona helyett mindössze hatezer korona állami támogatást juttatott az egyetemnek, a különbözetet bírság fejében visszatartotta. A tárca az intézmény megfegyelmezését azzal indokolta, hogy Révkomáromból pontatlanul és késve érkeztek a minisztériumba az egyetemi hallgatók központi

nyilvántartásához szükséges adatok, ezzel szemben a rektor azt állítja, hogy késedelem mindössze néhány napos lehetett és nem is az egyetem, hanem a tárca mulasztása nyomán keletkezett, mert a minisztérium "kód hiányában használhatatlan" programot adott meg az adatok továbbításához.

A rektor nem kívánt nyilatkozni arról, vajon a nem éppen magyarbarát politikájáról ismert kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) soraiba tartozó oktatási miniszter "nem szándékosan alkalmazott-e hátrányos megkülönböztetést a magyar egyetemmel szemben?" Ezzel szemben Szigeti László, az előző szlovák kormánynak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által delegált oktatási minisztere egyértelműen politikumot lát a döntés mögött, szerinte "a tárca rafinált lépésekkel próbálja ellehetetleníteni" a magyar egyetemet - így a lap.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek