"A vizitdíj tartozéka a modern magyarországi eutanáziának"
Itt valami rendezvény van? - kérdezte egy vizsgálatra érkező beteg csütörtökön kora délelőtt Kaposváron a kiemelt státuszú Kaposi Mór Oktató Kórház előtt várakozók egyikétől, látva az üvegfalon túli embertömeget.
Dátum: 2007-02-15 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:05.355388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A válasz hallatán nagyot sóhajtott és egy fohász kíséretében beállt ő is a sorba. Az távirati iroda tudósítói országszerte azt tapasztalták: szinte mindenhol sorállás alakult ki a vizitdíj befizetésénél.
A Kaposi Mór Oktató Kórház központi betegfelvételén reggel 7 órától fogadták a betegeket, s nem sokkal kilenc óra előttig 200 betegnek tudtak nyugtát adni, illetve sorszámot a megfelelő osztályokra. Az aulában legalább ennyien várakoztak, hogy a 15 munkaasztal valamelyikénél befizethessék a vizitdíjat. Hangos méltatlankodás, szóváltás ugyan nem történt, de a sorokban állók egymás közt vitatják meg az áldatlannak nevezett állapotot. Vágvölgyi Erna, a kórház igazgató-főorvosa az MTI-nek azt hangsúlyozta, ez az első nap, az orvosok is tapasztalatlanok, és a betegek sem mindenben tájékozottak.
Az egri 9-es háziorvosi körzetben az elmúlt hetekhez képest egyharmadára csökkent csütörtökön a betegforgalom. Forray Boglárka háziorvos elmondta, hogy miközben az elmúlt két hétben alig lehetett beférni a váróterembe, a vizitdíj bevezetésének a napján alig lézengtek a rendelőben. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a nyugdíjasok már az aprópénzt szorongatva a kezükben lépnek be a rendelőbe, és máris nyújtják azt az orvosnak. Egyikük a váróteremben ismerőséhez fordulva így szólt: "fizethetünk, ez vár a nyugdíjasokra, meg a temető".
Vas megyében a távirati iroda tudósítója több orvosi rendelőben zsúfoltságot tapasztalt, ám ez nem egyedül a vizitdíjnak köszönhető, hanem annak is, hogy egyre több az influenzás megbetegedés. Legli Veronika szombathelyi háziorvos elmondta: azokat a betegeket, akiket visszarendeltek vizsgálatra, már előre tájékoztatták, hogy csütörtöktől fizetniük kell, ennek ellenére sokan telefonon is érdeklődnek, mielőtt elindulnak az orvoshoz. Sokan érdeklődnek, hogy hová fordulhatnak az önkormányzatnál mentességet kérni a díjfizetés alól, szociális rászorultságukra hivatkozva. Vasban is mindenkit ellátnak az orvosok, természetesen akad, aki morgolódik, de a legtöbben beletörődtek és fizetnek.
Mintegy hatvan ember szorongott csütörtök reggel a szekszárdi rendelőintézet előcsarnokában az ügyfél-ablakok előtt, a csoport összetétele változott, a létszám azonban közel azonos maradt a nyitást követő órákban. Egyik ablaknál a vizitdíj befizetése történik, majd a másik ablaknál a betegirányítás. Az emberek idegesek, némelyek hangoskodnak, egy idős úr azért méltatlankodik, mert kiderült, neki nem is kellett volna beállni a fizetős sorba. Külön ablaknál végzik a sorszám kiadást azok részére, akik mentességet élveznek, ám ezt nem mindenki tudja.
Dombóváron a kórház-rendelőintézet igazgatója szerint türelmesek az emberek, 25-30 ember várakozott a központi pultnál, ahol négy adminisztrátor végezte a munkát. Ketten vizitdíjat szedtek, ketten a betegirányítást végezték. A napidíjat a kórházi osztályokon gyűjtik be a dolgozók, és fizetik be a betegek helyett. A szegedi önkormányzat rendelőintézetében csütörtökön délelőtt gördülékenyen, szinte várakozás nélkül befizethették a betegek a vizitdíjat. Az intézmény előterében kialakított három pénztárnál csupán néhány ember állt sorban, egy-két perc alatt megkapták a befizetést igazoló nyugtát, melyet a vizsgálat előtt be kell mutatni. A szakorvosi rendelők előtt viszont több tucatnyian várakoztak. A pécsi klinikákon türelmesen vártak a sorban a betegek, itt inkább az okozott gondot, hogy olyan is fizetett, aki mentességet élvez, ezért a befizetést törölni kellett.
A budapesti MÁV Kórház és Rendelőintézetben három sorban kígyóztak a betegek arra várva, hogy befizethessék a vizitdíjat. Az MTI tudósítója által megkérdezettek "felháborítónak" tartották a 300 forintos vizitdíjat. Egy 60 év körüli úr, aki nem tartotta helyesnek a vizitdíjat, hozzátette, "ha ez van, fizetik". "Eddig csak úgy éreztem, hogy beteg vagyok, de most már valóban az lettem" - fűzte hozzá. Egy hatvan év körüli férfi úgy fogalmazott: "a vizitdíj tartozéka a modern magyarországi eutanáziának".
A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikáján a reggeli csúcsidőben áthelyezett bejárat, számos fehér köpenyes segítő és tájékoztató szórólap, továbbá néhány perces sorban állás fogadta az érkező betegeket a vizitdíj bevezetése napján. Egyelőre csak készpénzben lehet fizetni négy-öt ablaknál, a sor gördülékenyen haladt, zúgolódás a betegek között sem volt hallható. Szócska Gábor járóbeteg-ellátási igazgató az MTI kérdésére elmondta, a bejáratot azért helyezték át egy időre, mert a rendelő tágas földszinti terme jelenlegi állapotában nem alkalmas a vizitdíj kezelésére, ezért átépítik.
A budafoki szakrendelőben kígyózó sor volt reggel fél kilenckor annál a három ablaknál, ahol be lehet fizetni a vizitdíjat. Az emberek azonban nyugodtan kivárták, amíg rájuk került a sor. A XI. kerületi Bartók Béla úti háziorvosi rendelőben reggel fél kilenc körül csak három-négy beteg várakozott, türelmesen - tapasztalta az MTI tudósítója. Egy neve elhallgatását kérő doktornő azt mondta, aki tehette, már a csütörtöki bevezetés előtt eljött orvosához, ezért az elmúlt napokban voltak többen a rendelőben. A Madách téren, az erzsébetvárosi szakrendelőben délelőtt negyed tízkor egyetlen beteg sem várakozott.
MTI - fidesz.hu