Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vigyázni akarnak ránk március 15-én

A rendőrség Teve utcai székházára leadott géppisztolysorozatot a köztársasági őrezred parancsnoka szerint üzenetként kell értelmezni. Erről Szabó Ferenc egy sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön, Gyulán.


Dátum: 2007-02-15 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:12.125615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérőrnagy szerint az elkövető, vagy elkövetők bemutatták, hogy fegyverrel rendelkeznek, képesek és készek azt használni, nem tisztelik a Magyar Köztársaság egyetlen alapintézményét, még a rendőrséget sem.

"Nem zárható ki az sem, hogy a jövőben bárhol, bármikor alkalmazhatják" - hangsúlyozta.

Szabó Ferenc szerint ezért szükséges, hogy a köztársaság alapintézményeinél, valamint az állam működése szempontjából kiemelten fontos létesítményeknél felülvizsgálják, hogy milyen a biztonsági környezet, szükséges-e bármilyen védelmet megerősítő intézkedés, és ha igen, akkor ezeket meg kell tenni.

"Aki ezt a sorozatlövést, ezt az üzenetet nem kezeli a helyén, az valószínű, hogy nagy hibát követ el" - szögezte le.

Az őrezred parancsnoka úgy gondolja, hogy le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy Magyarországon ilyen súlyos bűncselekmény a jövőben nem fordul, vagy nem fordulhat elő.

Ennek a feltétele megvan, és sajnos bármikor bekövetkezhet" - jelentette ki.

A székház elleni támadást kriminalisztikai szempontból is új fejezetnek nevezte. Ezért "teljesen új alapokra kell helyezni a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendvédelmi szolgálatoknak a tevékenységét".

A köztársasági őrezred parancsnoka a március 15-ei ünnepségekre való felkészülésre vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta: a március 15-ei ünnepségsorozat állami programja még nem készült el, most folynak az előkészítő egyeztetések, és amikor véglegessé válik a program, akkor a biztonsági követelményeket érvényesíteni fogják.

"Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, aki közösen akar ünnepelni a központi állami ünnepségek idején, biztonságban legyen" - mondta.

A vezérőrnagy lehetségesnek tartotta, hogy az intézkedések nagyobb rendőri jelenlétet, illetve technikai ellenőrzéseket, átvizsgálásokat fognak jelenteni.

"Szeretnénk, ha a március 15-ei események az ünnep méltóságának megfelelően zajlanának, és azt semmilyen rendkívüli esemény nem zavarná meg. Ezért fogunk dolgozni" - mondta Szabó Ferenc.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek