Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a saját gyávaságát hozta nyilvánosságra

Gyurcsány Ferenc saját gyávaságát, személyes félelmeit és gyengeségeit hozta nyilvánosságra tegnap - emelte ki Szijjártó Péter csütörtökön.


Dátum: 2007-02-15 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:12.798997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán és Szijjártó Péter sajtótájékoztatója

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Fidesz arra kér mindenkit, hogy a március 15-i megemlékezéseken az ünnephez méltó módon vegyenek részt és emlékezzenek meg. Ha pedig Gyurcsány Ferenc nem kíván részt venni az ünnephez méltó megemlékezésen, azt a Fidesz szomorúan tudomásul veszi - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Fidesz ünnepi megemlékezéseivel kapcsolatban még nem született döntés.

A Fidesz szóvivője a kormány első féléves munkatervével kapcsolatban rámutatott: így jár az az ország, ahol nincs az emberek által elfogadott kormányprogram. A kormány évről-évre, hónapról-hónapra újabb programot hirdet, aminek az a sorsa, hogy a következő programhirdetéskor a szemetes kosárba kerüljön - tette hozzá.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2117, 'source_type': 'media', 'source_id': 711, 'target_type': 'article', 'target_id': 63519, 'relation_type': 'describes'}