Ötpárti a közélet tisztaságáról
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a közélet tisztaságával kapcsolatos csütörtöki ötpárti egyeztetés után újságíróknak elmondta, hogy pártja is támogatja a civil szféra bevonását, de már a mostani egyeztetési folyamatba is.
Dátum: 2007-02-15 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:13.785898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor - jegyezte meg - nem támogatják "áltestületek" létrehozását, amelyekkel mintha a hatalom akarná eltolni magától a felelősséget.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra a dilemmára, hogy a pártok önmaguk tartsák-e el magukat, vagy csak költségvetési pénzekből gazdálkodhassanak. Kifejtette, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai: ha a pártok maguk finanszírozzák működésüket, akkor adományokat kell elfogadniuk, ha viszont csak állami pénzből működnek, akkor ez nagy tehertételt jelent a költségvetésnek.
A Fidesz álláspontja szerint a civil szféra bevonásával érhető el az, hogy alternatívák legyenek, ne csak egyetlen megoldási javaslat, és így közvetve a választópolgárok nyilváníthatják ki véleményüket.
MTI - fidesz.hu