Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kinek az érdeke az egészségügy és az oktatás szétverése?

A mai naptól mindenkinek vizitdíjat kell fizetnie - emlékeztetett Pokorni Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol rámutatott arra is, hogy ki az, aki jól jár a vizitdíjjal és a hamarosan bevezetésre kerülő digitális táblákkal.


Dátum: 2007-02-15 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:14.121657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán és Szijjártó Péter sajtótájékoztatója

Az alelnök ismét leszögezte: a Fidesz a vizitdíj minden formáját elutasítja, mert az semmiféle hasznot nem hoz, csak értelmetlen sarcként működik.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy az SZDSZ-es Molnár Lajos egészségügyi miniszter a szakmai viták és támadások, szakértői javallatok ellenére is áterőlteti a rendszeren a vizitdíj bevezetését? - tette fel a kérdést a politikus, hozzátéve, hogy azt is látjuk, hogy egy másik SZDSZ-es miniszter, Kóka János volt cége, a Meditcom Kft. profitál a vizitdíjból.

Emlékeztetett rá: a jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter, az SZDSZ elnöki posztjának egyik várományosa 2004. október 1-ig résztulajdonosa volt a Meditcom Orvosi Informatikai és Kommunikációs Szolgáltató Kft.-nek. Annak a cégnek, amely a vizitdíj-automaták szoftverének egy részét értékesíti. Annak a cégnek, amely felügyelő bizottságának elnöke egy MSZP-s politikus - hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán.

Kóka János Magyar Bálintnak köszönheti, hogy ma ott szerepel a 100 leggazdagabb magyar között, amikor a Sulinet programmal irdatlan megrendelést kapott a magyar államtól mintegy tíz évvel ezelőtt. Akkor a magyar kormány a többszörösét fiztette ki neki egy-egy internet csatlakozási pontért - fűzte hozzá.

Mint fogalmazott, azt még nem tudjuk pontosan, mit fognak csinálni az előttünk álló időszakban például a digitális táblák terén, de azt tudjuk, mit szoktak csinálni. Felidézte Gyurcsány Ferenc hétfői, parlamenti bejelentését, miszerint 35 ezer osztálytermet akarnak felszerelni - kérik, nem kérik, akkor is - digitális táblákkal. Pokorni Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen szett reális ára a kormány 1,2 milliós kalkulációjának a fele, 600 ezer forint.

"A digitális táblákra körülbelül annyi szüksége van a magyar iskoláknak, mint az ormánsági munkanélküli családoknak az SZDSZ-re" - jegyezte meg a Fidesz alelnöke. Ezek a programok, amelyek előírják, mit és kitől kell venni közpénzből, ezek soha nem segítettek senkin - húzta alá a képviselő, és hozzátette: pénzkidobás csak, amely mindössze a megrendelőnek és a mögötte álló korrupt embereknek jó. Megjegyezte azt is, hogy ezektől hemzseg az elmúlt évtized: a vizitdíj-automatáktól, a kakaóbiztos számítógépektől, a kifizetett Sulinet-hálózatokig és a digitális táblákig.

"Legyen már ennek vége! Kóka Jánosostul, Magyar Bálintostul, mindenestül!" - szólított fel Pokorni Zoltán.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1761, 'source_type': 'media', 'source_id': 711, 'target_type': 'article', 'target_id': 63523, 'relation_type': 'describes'}