Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány visszaadná az embereknek, amit elvett

Emlékezzünk a következő mondatokra:


Dátum: 2007-02-15 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:15.872337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországnak most nem hangos szavakra, hanem megértésre, mértékletességre és nyugalomra van szüksége. Ma azonban minden korábbinál nagyobb a veszélye annak, hogy idén március 15-én ne csak az ünnep, de az ország nyugalmát is elvegyék.

Ebben a helyzetben józanságra és felelős cselekvésre van szükség a politika, a közélet és valamennyi polgár részéről.

A demokrácia tisztelete, a szabadság szeretete és a nemzet szolgálata nem engedi, hogy ünnepeink párttulajdonná legyenek.

Arra kérem ezért a nyugalom, a rend és a békesség híveit, hogy adjuk vissza közösen a magyar embereknek azt, amit az elmúlt években elvett tőlük a politika: adjuk vissza az országnak a nemzeti ünnepeket!

Arra kérem a parlamenti pártok vezetőit, a magyar politikai élet valamennyi szereplőjét, tanusítsanak mértékletességet március 15-én.

A múltunk egy, a jövőnk közös. Legyen a nemzet ünnepe is az. Legyen az ünnep újra mindannyiunké, az egész nemzeté.

Gyurcsány Ferenc,

a Magyar Köztársaság miniszterelnöke

(OS)

Kapcsolódó elemek