Befejezte belgrádi és pristinai látogatását a BT-küldöttség
Belgrádnak és Pristinának együtt kell működnie a Koszovót sújtó problémák rendezése érdekében, és maradéktalanul végre kell hajtania az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó, 1244-es számú határozatát - hangoztatta kedden Belgrádban Ole Peter Colby norvég ENSZ-nagykövet, aki a Biztonsági Tanács 15 fős delegációja élén több napos látogatást tett Belgrádban és Pristinában.
Dátum: 2002-12-17 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:37.710243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BT-küldöttség tárgyalt a pristinai és a belgrádi politikai vezetéssel, tájékozódott a koszovói helyzetről, illetve tájékoztatta a tárgyalófeleket a velük szemben támasztott követelésekről. A 15 fős delegáció kedden fejezte be tárgyalásait, s csütörtökön tesz jelentést az útján tapasztaltakról a Biztonsági Tanácsnak.
A látogatás befejeztével Colby közölte, hogy Belgrádnak maradéktalanul végre kell hajtania a BT-határozatot, ennek érdekében együtt kell működnie a tartományi ENSZ-igazgatással és a Koszovót sújtó problémák rendezése végett párbeszédet kell kezdenie a pristinai politikai vezetéssel. A norvég nagykövet megemlítette, hogy Jugoszláviának teljes mértékben együtt kell működnie a hágai Nemzetközi Törvényszékkel is.
A Biztonsági Tanács küldöttsége arra bátorította a koszovói szerbeket, hogy vegyenek részt az ideiglenes tartományi intézményrendszer működtetésében, és arra kérte a belgrádi vezetést, hogy szintén ösztönözze erre a koszovói szerbeket. A norvég diplomata szerint a BT-küldöttség azt tapasztalta, hogy Koszovóban hiányzik a párbeszéd, pedig - mondta - ha a tartomány lakói együtt akarnak élni, akkor szóba kell állniuk egymással.
A világszervezet álláspontja szerint a menekülteket bátorítani kell a hazatérésre. A biztonság megteremtése és az emberi jogok tiszteletben tartása pedig létfontosságú Koszovó és az egész térség számára - szögezte le a delegációvezető.
Colby hangsúlyozta, hogy az ENSZ egyforma követeléseket támaszt Belgráddal és Pristinával szemben. Ismételten leszögezte, hogy a tartomány végleges státusáról nem kezdődhetnek meg a tárgyalások, amíg maradéktalanul nem teljesültek a BT koszovói határozatában foglaltak. Függetlenül attól, hogy mit mondanak a koszovói albánok vagy a szerbek, a tartomány státusának eldöntése a jövő kérdése, s ebben nem lesz vétójoga egyik félnek sem, és senkit sem hagynak ki a majdani tárgyalásokból - hangoztatta Colby.
MTI - fidesz.hu