Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamisnak bizonyult a lutoni bombariadó

Ellenőrzött robbantást hajtottak végre egy gépkocsiban a Londontól 45 kilométerre északnyugatra fekvő lutoni repülőtér mellett, miután bombafenyegetés miatt csütörtök este kiürítették az indulási terminált - közölte a brit rendőrség.


Dátum: 2007-02-16 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:19.414111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Helyi idő szerint éjjel fél tizenkettőkor a repülőtér forgalma visszaállt a normális kerékvágásba, miután a tűzszerész csapat biztonságosnak minősítette a területet.

A bedfordshire-i rendőrség szóvivője közölte, hogy pokolgépes robbantásra vonatkozó fenyegetést kaptak telefonon egy ismeretlen férfitól, de a fenyegetés hamisnak bizonyult.

Óvintézkedésként kiürítették a repülőtér indulási terminálját, és kordont húztak, leállítva a járatok indítását és fogadását a bombariadó végéig.

Luton a brit fővárost kiszolgáló negyedik legfontosabb repülőtér, ahová főleg az olcsó ("fapados") repülőtársaságok járatai érkeznek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek