Ma tartja országértékelő beszédét Orbán Viktor - Élő közvetítés
Ma tartja szokásos országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Millenáris Parkban. A beszédet a fidesz.hu, a HírTV és az Echo TV élőben közvetíti.
Dátum: 2007-02-16 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:20.092068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pártelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére 1999 óta tart országértékelőket, így az idei lesz a kilencedik alkalom.
Orbán Viktor a Millenáris Park mintegy 650-700 férőhelyes színháztermében mondja el beszédét, előtte a szokásokhoz híven Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke szól majd. A rendezvény délután öt órakor kezdődik.
Orbán Viktor évértékelő beszédét a fidesz.hu, a HírTV és az Echo TV élőben közvetíti.
Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata még az este folyamán olvasható lesz honlapunkon.
MTI - fidesz.hu