Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helmut Schmidt óvatosságra int

Helmut Schmidt volt német kancellár egy keddi lapinterjúban óva intett az Európai Unió gyors bővítésének következményeitől.


Dátum: 2002-12-17 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:38.012112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bild című nagy példányszámú lapban "hatalmas lépésnek" nevezte ugyan tíz ország felvételét az unióba, "miközben még nem tudjuk, miként működjenek közre ezek az államok a politikai döntésekben".

A jelenlegi szabályok értelmében az Európai Bizottságnak 27 biztost kellene foglalkoztatnia. Schmidt szerint ez kivihetetlen.

A volt szociáldemokrata kancellár, aki december 23-án ünnepli 84. születésnapját, ismét ellenezte, hogy az EU megkezdje a felvételi tárgyalásokat Törökországgal. Schmidt szerint Törökország nem demokratikus ország, mert bár van választott kormánya, de az a katonaság által megtűrve, annak ellenőrzése alatt működik. Az országban erősödik az iszlám befolyása, ennek célja a tábornokok hatalmának visszaszorítása, ám ezáltal csak növekedne az iszlám befolyása a politikára - vélekedett Helmut Schmidt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek