Legális pornóképek kiskorúakról?
A kormány javaslata szerint a büntető törvénykönyv módosítása után legálisan lehetne fiatalkorúak részvételével magáncélra pornófelvételeket készíteni. A szabályozás abban az esetben mentesítene a büntetés alól, ha a 14 évet betöltött fiatal beleegyezik, hogy lefotózzák vagy filmre vegyék. A Magyar nemzet írása.
Dátum: 2007-02-16 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:21.425546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamentben Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) számolt be arról, hogy pártja támogatná a javaslatot. A politikus ugyanakkor hozzátette, hogy meg kell fontolni az ezzel kapcsolatos kritikai észrevételeket is. Hankó Faragó szerint az alkotmányügyi bizottság véleményét kellene kikérni az ügyben. Az SZDSZ-es politikus tehát nem határolódott el egyértelműen a fiatalkorúakról készülő pornófelvételek legalizálásától.
A részleges legalizációra egy európai uniós ajánlás ad lehetőséget, ami azonban nem kötelezi Magyarországot semmiféle enyhítésre.
Szabó Zoltán (MSZP) lát logikát az elképzelésben, de, mint mondta, "hajlok rá, hogy ellene szavazzak". Az ellenzék részéről minden párt kétségeinek és elutasításának adott hangot.
Bodacz Balázs, Magyar Nemzet
fidesz.hu