A második érettségi már fizetős
Tantárgyanként akár húszezer forintot is kell fizetniük az érettségiért azoknak a korábban érettségizett tanulóknak, akiket tavaly sehová nem vettek fel, és a sikeres felvételi érdekében tavasszal javítanának, vagy az idén olyan tárgyból is bizonyítaniuk kell, amelyből korábban nem vizsgáztak.
Dátum: 2007-02-16 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:23.776532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idegen nyelvi, az informatikai és a testnevelési érettségik megismételt vizsgája húszezer forintba kerül. A többi írásbeli és szóbeli részből álló vizsgáért 12 ezret kell fizetni, ha viszont csak egy vizsgarészből áll az érettségi, akkor nyolcezret. Ehhez járul még a felvételi eljárás díja, amely akkor is kilencezer forint, ha valaki csupán csak egy helyre, és akkor is, ha háromra adja be jelentkezését - írja a Népszabadság.
hirtv.hu - fidesz.hu