A pápa üzenete a Béke Világnapjára
A Közel-Keleten és a Szentföldön csak akkor kerekedhet felül az igazi béke, ha a felelős tisztségeket ellátó személyek bátran felülvizsgálják hatalomkezelési módszereiket, és saját népeik boldogulását tekintik elsődleges célnak - ez a gondolat fogalmazódik meg II. János Pálnak a Béke Világnapja alkalmából írt üzenetében.
Dátum: 2002-12-17 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:38.319146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Béke Világnapja hagyományosan január elsejére esik, de a pápai üzenet szövegét kedden hozták nyilvánosságra a Vatikánban. A "Pacem in terris, un impegno permanente" (Békét a Földön, folyamatos kötelezettségvállalás) címet viselő dokumentumban a szentatya különleges figyelmet szentel az egyik fejezetben a közel-keleti helyzetnek.
A Szentföld a világnak az a körzete, ahol a legnagyobb szükség van a politikai hatalom helyes alkalmazására - olvasható a dokumentumban. A pápa utal arra, hogy a szembenálló felek az erőszak és a bosszú végtelen láncolatával felhalmozták az ellentéteket, senki sem hajlandó lemondani saját pozícióiról. Mindez kudarcra ítélt eddig minden olyan törekvést, amely komoly párbeszédet indíthatott volna útjára a viszály valódi kérdéseiről.
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a nemzetközi közösség tagjai között is érdekellentétek húzódnak e témával kapcsolatban. Mindaddig, amíg a felelősséggel felruházott személyek nem merik bátran megkérdőjelezni saját eddigi hatalomkezelési módszereiket, s amíg nem saját népeik jólétét tartják szem előtt, aligha képzelhető el, hogy megnyílhat az út a béke előtt - fejti ki üzenetében II. János Pál. A Szentföldet sújtó testvérháború elodázhatatlanná tesz egy olyan politikát, amely az egyén méltóságának és jogainak tiszteletben tartásán alapul. Egy ilyen politika összehasonlíthatatlanul előnyösebb lenne, mint a jelenlegi véres konfliktusok folytatása - olvasható a pápa üzenetében.
MTI - fidesz.hu