A Fidesz, és a KDNP tiltakozása ellenére aláírják az új székház szerződést
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hiába szólította fel nyomatékosan az MTV vezetését, és a kuratórium tagjait, hogy ne hirdessenek eredményt a televízió új székházának megépítése ügyében, a napokon belül mégis aláírják a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai gyártóbázisának felépítéséről és működtetéséről szóló szerződést - értesült a közszolgálati médiumot felügyeletét ellátó közalapítvány vezetéséhez közel álló forrásból pénteken az MTI; a megkérdezett kuratóriumi elnökségi tagok egyike sem kívánt érdemben nyilatkozni a kérdésben. A KDNP kurátora "nemmel" szavazott.
Dátum: 2007-02-16 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:31.830288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI információi szerint az MTV húszéves bérleti szerződést kötne, amelynek lejárta után elővásárlási joga volna az ingatlanra.
A munkálatok a már most is működő 8-as és 9-es stúdió felújításával vennék kezdetüket, az első új beköltözők egy év múlva érkezhetnének a Bojtár utcába, az utolsó csoport pedig 2008 utolsó napjaiban hagyná el a Szabadság téri székházat.
November 22-én vált ismertté, hogy eredményesen zárult a Magyar Televízió székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására a tulajdonosi jogokat gyakorló a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt tender.
A kormány 2004 nyarán döntött úgy, hogy magántőke bevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, Óbudán, a Bojtár utcában. Az építkezés és a technológiai fejlesztés költségét akkor mintegy húszmilliárd forintra becsülték.
A kormányzat 2005-ben több határozatában döntött arról, hogy a Millenniumi Média Kft. tulajdonában álló ingatlanon valósuljon meg az MTV új székháza és gyártóbázisa.
MTI - fidesz.hu