Egymilliárd euró privatizációs bevételt tervez Szerbia
A szerb privatizációs miniszter szerint Szerbia államkasszáját jövőre több mint egymilliárd euróval gyarapítják a privatizációs bevételek.
Dátum: 2002-12-17 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:39.258706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aleksandar Vlahovic szerint a pénz nagy része a Beopetrol olajipari vállalat, szerbiai dohánygyárak és a legnagyobb mobiltelefon-szolgáltató, a Mobtel állami részvénypakettjének eladásából folyik majd be. Jövőre 1500 kis- és közepes vállalat eladását tervezik árveréssel, illetve 40 nagyobb vállalatot versenypályáztatással értékesítenek. Közel háromszáz cég kisebbségi részvénycsomagját ajánlják fel a vásárlóknak - mondta Vlahovic, aki szerint a külföldi befektetők várhatóan közel félmilliárd dollárt fektetnek be a szerb gazdaságba.
A miniszter szerint teljesült az idei árveréses privatizációs terv: aukció révén közel 300 vállalat talált új gazdára. A versenypályázati privatizálás viszont nem járt ilyen sikerrel: ötven vállalat eladását tervezték az idei évre, s csak harminckettőt sikerült értékesíteni.
Vlahovic bejelentette, hogy jövőre egy sor fontos törvény kerül a köztársasági parlament elé. A törvényhozás várhatóan elfogadja a csődtörvényt, a vállalatok működését és központi nyilvántartását szabályozó jogszabályt, a vállalati garanciaalap létrehozásáról rendelkező törvényt, illetve sor kerül a tavalyi év közepén elfogadott privatizációs törvény módosítására.
MTI - fidesz.hu