USA: hóvihar, 24 áldozat
Huszonnégy halálos áldozatot követelt az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti államait érintő rendkívüli időjárás.
Dátum: 2007-02-17 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:40.116735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napok hóviharai miatt az autópályákon rekedt több száz autóst péntekre sikerült kiszabadítani a hó fogságából, de a pennsylvaniai autópályákat a hóeltakarítási munkák miatt pénteken még lezárva tartották. A Nebraskától New Englandig hosszan elnyúló viharrendszer következtében több tízezer háztartás maradt áram nélkül, a vastag hótakaró és a rendkívül alacsony hőmérséklet az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti államaiban okozott fennakadást. Számos települést több mint 30 centiméteres hótakaró borít, a vihar tetőfokán pedig több mint 137 ezer fogyasztó maradt áram nélkül. Egy pennsylvaniai autópályaszakaszon a hóviharban 80 kilométeres dugó alakult ki. A nemzeti gárdisták üzemanyagot és élelmiszert vittek a több mint 20 órára a hó fogságában került autósoknak. A vihar újabb fennakadást okozott New York állam északi felében, ahol február eleje óta több mint 3 méternyi hó esett.
MTI - fidesz.hu