Vállalkozók Pártja: jó az erős forint
A Vállalkozók Pártja kiáll az erős forint mellett és támogatja a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját.
Dátum: 2002-12-17 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:39.872055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Takács János, a párt ügyvezető elnöke közölte kedden annak kapcsán, hogy - mint fogalmaz - az utóbbi hetekben sorozatossá váltak az exportból származó hasznukat féltő magyar ipari nagyvállalkozók támadásai a jegybank monetáris politikája és az erős forint ellen.
Közleményében kiemeli: bár a magyar export növelése alapvető igénye az országnak, nem szabad megfeledkezni a gazdaság többi szereplőjéről sem.
Rámutat arra: a forint leértékelésével robbanásszerűen emelkedne az energiahordozók, az üzemanyagok ára, s megdrágulna minden importcikk, amit sem a kereskedelem, sem a termelésükhöz import árut használó ipari és mezőgazdasági vállalkozások nem tudnának kivédeni, s ami így tömeges csődhullámot indítana el.
Takács János hangsúlyozza: a forint erősödésével ugyanakkor nő a vásárlóerő és az állam bevétele, s az ország olcsóbban jut külföldi technológiákhoz is.
MTI - fidesz.hu