Záporozó büntetőcsekkek
Tömegével küldik ki a napokban a parkolási társaságok a fizetési értesítőket. A Kerident Kft.-t sürgeti az idő, ugyanis csak február 22-éig léphetnek fel a korábbi években nem fizető autósokkal szemben.
Dátum: 2007-02-17 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:35:45.414007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parkoló-automatákat működtető Kerident Kft. az elmúlt hetekben 25 ezer Vác környéki gépjármű-tulajdonosnak küldött fizetési értesítőt. A levelek címzettjei rossz néven vették, hogy a társaság a 4-5 évvel ezelőtt "elmaradt" befizetéseket is szeretné rajtuk bevasalni. A cégtől kapott információ szerint a beszedni kívánt összeg százmilliós nagyságrendű.
A Népszabadság szerint a törvénymódosítás miatt a budapesti parkolási társaságok is gőzerővel postázzák az összességében több milliárd forintra rúgó felszólításokat. Nem csoda, ugyanis a fővárosban is bevett gyakorlat, hogy csak évek múltán értesítik az autóst, ráadásul nem ritka az sem, hogy mindezt "megfejelik" a tetemes kamattal. Ez jogi szakértők szerint mindenképp felveti a rosszhiszeműség gyanúját.
Sietnek azonban hozzátenni, hogy a követelést illető bármilyen kétkedésünk esetén először érdemes megnézni a helyszínen készült fényképeket. Ha ilyet nem tudnak nekünk felmutatni, vagy továbbra sem egyértelmű a helyzet, akkor ajánlott a jogi utat választani, és nem feltétlenül kell félni, ha a társaságok perrel fenyegetnek.
MNO - fidesz.hu