Ezrek tüntettek Hódmezővásárhelyen a kórház megmentéséért
Csaknem tízezren tüntettek ma Hódmezővásárhelyen a helyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet bezárása ellen. A Szent István téren összegyűlt emberek "Gyurcsány! Téged kellene gyógyítani, nem az egészségügyet!", "Egészségre sok ember vár, mi lesz ha a kórház bezár?" feliratú transzparenseket tartottak, és zászlókat lobogtattak; a megmozduláson helyi politikusok és lakosok is felszólaltak.
Dátum: 2007-02-18 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:36:50.862821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mintegy tízezer ember tüntetett a helyi kórház megmentéséért Hódmezővásárhelyen. A Szent István téren összegyűlt tömeg Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondását és a kormány távozását követelte.
- Az összefogás, összekapaszkodás ideje jött el akkor, "amikor a kormány elveszi a pénzünket, iskoláinkat és most az egészségüket" - fogalmazott a demonstráción Lázár János (Fidesz), Hódmezővásárhely polgármestere. - Megszorítócsomag helyett a Rákosi-diktatúra népnyúzó politikája éli ma reneszánszát a megfizethetetlen villany- és gázárakkal, dobozdíjnak nevezett gyógyszeradóval, vizitdíjnak nevezett betegadóval - mondta. Hangsúlyozta: "olyan országot kínálnak, ahol az ember, különösen a vidéki (...) nem számít. Olyan országot akarnak, ahol a hatalmon lévők nem az élet lehetőségét, hanem a halál útját kínálják nekünk".
A demonstrációt azért szervezték, mert a 150 éves vásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet jelenlegi 315 aktív kórházi ágyának a miniszteri javaslat szerint 70 százaléka megszűnne.
Ennek alapján be kellene zárni a fül-orr-gégészetet, a szemészetet, a bőrgyógyászatot, az idegosztályt, a vérellátót, a labort, a kórházi gyógyszertárat, a belgyógyászat és a sebészet egy részét. A bezárással 60 ezer ember egészsége és 700 munkahely kerül veszélybe.
Lázár János nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz és az egészségügyi miniszterhez, amelyben arra kérte őket, hogy vegyenek részt a békés tüntetésen, és személyesen mondják el az embereknek, miért van szükség a kórház megszüntetésére.
A demonstrálók a beszédek elhangzása után a kórházhoz vonultak, ahol élőláncot alkottak az intézmény körül, miközben azt skandálták: "nem hagyjuk". A tüntetők egy része azt kifogásolta, hogy a kormányzat részéről senki sem volt hajlandó Hódmezővásárhelyre utazni azért, hogy szembenézzen az emberekkel, és elmagyarázza, miért van szükség a kórház leépítésére. A szervezők korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meghívták.
A táblák szerint nemcsak a vásárhelyiek tartották fontosnak, hogy az Erzsébet kórház megmentéséért demonstráljanak, hiszen szép számmal érkeztek a környező településekről - Mártélyról, Mindszentről és Békéssámsonról - is. A békés demonstráció fél 12-kor ért véget a Szent István téren.
Hódmezővásárhelyen 1997-ben tüntettek utoljára, akkor szintén a kórház megmentéséért vonultak utcára a helyiek.
MNO - fidesz.hu