Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt tudományos műhold a Föld körül

Sikeresen felbocsátották a Delta II. hordozórakétát öt tudományos műholddal a fedélzetén a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről helyi idő szerint szombaton napnyugtakor - közölte Rani Gran, a NASA szóvivője.


Dátum: 2007-02-18 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:36:53.660406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 200 millió dollárba kerülő THEMIS program keretében az egyenként mintegy 140 kilogramm súlyú műholdak segítségével a légkörben bekövetkező veszélyes napviharok jobb előrejelzésére alkalmas technikai eszközöket kívánnak kifejleszteni. A földmágneses viharok ugyanis áramszünetet idézhetnek elő, fennakadásokat okozhatnak a helymeghatározó és más műholdak működésében, valamint a repülőjáratok is letérhetnek miattuk útvonalukról a rádiókapcsolat megszűnése miatt.

Földkörüli pályára helyezésük után a műholdak a jövő évtől négynaponta haladnak el Észak-Amerika fölött, lehetővé téve 20 kanadai és alaszkai megfigyelő állomásnak, hogy 15-20 órán át megfigyeljék a földmágneses viharokat. A kísérlet tervezett időtartama két év.

A rossz időjárás miatt az indítást korábban kétszer elhalasztották.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek