Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tanúvallomásokkal folytatódott a brókerbotrány pere

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott hétfőn a brókerbotrány 23 vádlottjának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; a hétfőre megidézett tanúk közül Kónya Imre egykori belügyminiszter kimentette magát, Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselő pedig nem jelent meg.


Dátum: 2007-02-19 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:00.804087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt belügyminiszter azt kérte a bíróságtól, hogy írásban tehessen vallomást, ennek a bíróság helyt adott. Ugyancsak nem jelent meg a bíróság előtt Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselő sem, vele kapcsolatban a bíró ismertette, hogy a részére kiküldött idézés a bírósághoz visszaérkezett, ezért új idézést küldtek ki. A tárgyaláson délelőtt Forró Tamás újságírónak, a per egyik vádlottjának a feleségét és a Sláger Rádió volt vezérigazgatóját, György Gábort hallgatták meg tanúként. Mindkettejük Kulcsár Attila ügyfele volt.

Forró Tamás felesége arról beszélt, hogy jóval korábban a brókerház ügyfele volt, mint ahogy Kulcsár Attilát megismerte. Szólt arról is, hogy Kulcsár egyetlen alkalommal adott neki pénzt, akkor is kölcsönt adott, ő a befektetésével kapcsolatos tranzakciókat a bankban végezte. Vallomása alapján Kulcsár fél éven keresztül próbálta meggyőzni őt arról, hogy mutassa be őt a férjének. Forró Tamás és a felesége is azt vallották: Kulcsár mintegy 60-80 millió forint értékben vásárolt otthonukból, Forró galériáiból, valamint a tévésen keresztül aukciókon műtárgyakat. Ezek ellenértékét Kulcsár a "taxis Gyuszival" küldte el Forró Tamásnak, de Kulcsár Attila a tárgyaláson azt mondta: nem csak a műtárgyak ellenértékét, hozamokat is küldött. Ezt Forró és felesége is tagadta.

György Gábor arról beszélt, hogy a rádiónak és neki is volt számlája a K & H Equities-nél. A rádió nem szenvedett kárt, ő azonban jelenleg is pereskedik, hogy az egyenlegekben szereplő pénzét megkapja. Kulcsár Attila azt vallotta: készpénzben több millió forintot küldött György Gábornak a "taxis Gyuszival", de György Gábor ezt tagadta. "A taxis Gyusziként" emlegetett Szekér Gyula - hasonlóan a korábbiakhoz - semmit sem kívánt mondani a bíróság előtt, még arra sem kívánt válaszolni, hogy ismeri-e György Gábort.

A brókerbotrány büntetőperét 2006 májusában kezdte el tárgyalni a bíróság. Az ügyészség többek között sikkasztással, pénzmosással, vesztegetéssel, orgazdasággal, bűnpártolással és közokirat, valamint magánokirat hamisításával vádolta meg Kulcsár Attilát és társait. A bíróság keddre idézte Mudura Sándor vállalkozót, ugyanakkor a bíróság korábbi tájékoztatásával ellentétben Csillag István volt gazdasági minisztert nem a héten, hanem egy későbbi időpontban, márciusban hallgatják meg tanúként.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek