Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár milliós haszonhoz juttatta Forró élettársát?

Elmaradt Kónya Imre egykori MDF-es belügyminiszter és Karl Imre volt szocialista képviselő tanúvallomása a K&H-per hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Meghallgatta viszont a bíróság tanúként Forró Tamás élettársát és a Sláger Rádió korábbi vezérigazgatóját is.


Dátum: 2007-02-19 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:01.105741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az évtized perének mondott bűnperben, amely 2006. május 3-án kezdődött, a 23 vádlott után több, mint 200 tanút hallgatnak meg. Kulcsár Attilát, a K&H Equities Portfólió üzletágának korábbi vezetőjét azzal vádolják, hogy az ügyfeleknek 8 milliárd 300 millió forint kárt okozott.

Kulcsár azt mondta hétfőn a Fővárosi Bíróságon, hogy Forró Tamás volt televíziós újságíró élettársának, milliós hasznot szerzett a nő befektetéseinek megforgatásával. Ezt Forró élettársa nem vitatta. A korábbi televíziós újságíró egyébként szintén vádlott az ügyben.

György Gábor, a Sláger Rádió korábbi vezérigazgatója tanúként elmondta, hogy a cég ugyan nem károsodott a K&H-val való üzletelés során, ő viszont személyesen ma is perben követel többmillió forintot a brókercégtől.

Kónya Imre egykori MDF-es belügyminiszter tanúkénti meghallgatását is várta a sajtó a Kulcsár-per hétfői tárgyalásán, de Varga Zoltán bíró bejelentette: a bíróság engedélyezte Kónyának, hogy a vallomását majd írásban tegye meg. Karl Imre volt MSZP-s képviselő sem jött el a tárgyalásra.

A K&H-ügy kedden további tanúk meghallgatásával folytatódik.

Független Hírügynökség - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek